Clichy a Manchester City első nyári igazolása

2011.07.04. 20:03
null
Gaël Clichy (középen) a következő idényben már a manchesteri kékeket erősíti (Fotó: Action Images)
Címkék
A Manchester City labdarúgócsapata megszerezte az Arsenaltól Gaël Clichyt. A 25 éves francia válogatott balhátvéd négyéves szerződést írt alá új csapatánál, amely a hírek szerint 7 millió fontot fizet érte.

Clichyt 2003 augusztusában a Cannes-tól vette meg az Arsenal, amelynek színeiben az elmúlt nyolc évben 264 mérkőzésen lépett pályára, így elmondható, hogy viszonylag fiatal, ugyanakkor igen rutinos játékos a City első nyári szerzeménye.

Manchesterben Kolo Touré, Stuart Taylor, Emmanuel Adebayor és Patrick Vieira személyében régi játszótársak fogadják majd, bár a francia középpályás elvileg már csak edzőként segíti majd a Cityt, hiszen mint játékos nem kapott új szerződést.

„Nagyon örülök, hogy egy ilyen nagyszerű klubhoz kerültem. Reményeim szerint erősítést jelentek majd, a csapat már eddig is fantasztikus volt, és hiszem, hogy még jobb lesz. Már alig várom a közös munkát, ezzel a gárdával bármit elérhetünk” – nyilatkozta a klub honlapjának Clichy.

„Amikor Angliába igazoltam, Kolo Touré és Patrick Vieira volt az, aki a szárnyai alá vett és vigyázott rám. Kolo sokszor hazavitt, a felesége pedig többször főzött nekem. Patrickra mindig számíthattam, ha tanácsra volt szükségem, szóval csodálatos, hogy újra egy klubban leszek velük” – beszélt két korábbi arsenalos csapattársáról a 10-szeres francia válogatott védő.

A Cityben persze nem lesz bérelt helye, a szerb Alekszandar Kolarovval kell majd első sorban megküzdenie a csapatba kerülésért.

Szerződése az Arsenalnál a jövő nyáron járt volna le, az „ágyúsok” angliai sajtóhírek szerint 7 millió fontot kapnak érte.

CLICHY MANCHESTERBEN


Legfrissebb hírek

Győzelemmel kezdtek a mieink a női 3x3-as kosár vb-selejtezőn

Kosárlabda
11 perce

A kihívás: 100 nap után kellene csodát tennie Pinezits Máténak

Labdarúgó NB I
19 perce

Népsport: nem volt esélyünk a tanítómesterek ellen

Népsport
36 perce

Hátvéd a kávézó pultja mögött – interjú a vb-t kezdő magyar válogatott Odnoga Lottival

Képes Sport
1 órája

Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

Légiósok
1 órája

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodhat az utolsó helyezett Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

NBA: már biztosan második helyezett keleten a Celtics

Amerikai sportok
2 órája

Hajós Alfréd-aranyak a Zea-öböl vízében

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik