Anglia: a Wigan 4.5 millió fontért vihette volna a 35-öt érő Carrollt

Vágólapra másolva!
2011.03.16. 17:03
Címkék
Steve Bruce, az angol Sunderland labdarúgócsapatának menedzsere azt állítja: amikor a Wigannél dolgozott, 4.5 millió fontért megszerezhette volna Andy Carrollt.

„Az egyik hétfő reggel felhívtam Joe Kinneart, aki a Newcastle United menedzsere volt abban az időben. Megkérdeztem tőle, hogy eladná-e nekem Carrollt? Szándékaim szerint ugyanis szívesen átigazoltam volna őt, mert Emile Heskey mellé ideális párnak tűnt a csatársorba. Kinnear azt válaszolta, hogy négy és fél millió fontért vihetjük Carrollt, de a Wigan csak két és fél milliót tudott volna adni. Mivel nem tudtunk elég pénzt kínálni érte, az üzlet nem jött létre” – mondta Bruce.

A szakember állítása annak tükrében különösen érdekes, hogy a téli átigazolási szezon szenzációjaként a Liverpool harmincöt millió fontért vásárolta meg az egyszeres válogatott támadót.

Legfrissebb hírek

A Triple Crown után az Ontario-tó meghódítására készül Mányoki Attila

Úszás
7 perce

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
27 perce

Kosznovszky-gólpassz, egy 11-es bement, egy kimaradt – MTK-győzelem a KTE ellen

Labdarúgó NB I
46 perce

Formula–E: Evans szerezte meg a pole-t az esős, lerövidített berlini időmérőn

Egyéni
1 órája

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott Ausztrália 12 gólos legyőzésével nyitott a szingapúri világbajnokságon

Vizes vb 2025
1 órája

Az MTK-tól távozott védő a Vasashoz igazolt – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Markek Tamás: Mindig felfelé húztuk egymást Pécsi Árminnal

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik