Liverpool: A poharam félig tele van, nem pedig félig üres - Hodgson

2011.01.04. 22:10
Címkék
Roy Hodgson, a Liverpool labdarúgócsapatának menedzsere továbbra is optimista állását illetően annak ellenére, hogy egyes sajtóorgánumok ennek ellenkezőjéről számolnak be nap mint nap.

„Kivételes helyzetben vagyok, mert a Liverpool a világ egyik legnagyobb klubja, nagy megtiszteltetés itt dolgozni – kezdte mondandóját a 63 éves szakember. – Biztosíthatom a szurkolókat afelől, hogy minden tudásomat bevetve végzem a munkám, amíg csak a klub alkalmazásában állok és megpróbálunk a Bolton elleni jó játékhoz hasonlót bemutatni a továbbiakban is."

„Megjegyezném, nem csak a Bolton ellen játszottunk jól, hat-hét más meccset is fel tudnék hozni példaként, de azt se felejtsük el, hogy úgy jutottunk be az Európa-liga tavaszi szakaszába, hogy általában a kezdőcsapat több tagját is nélkülöznünk kellett."

„Én továbbra is pozitívan látom a dolgokat, a poharam félig tele van, nem pedig félig üres" – nyilatkozta Hodgson.

Egyes sajtóértesülések szerint a Fulhamet tavaly az Európa-liga döntőjéig vezető menedzser napjai meg vannak számlálva a Liverpoolnál, a „vörösök" szurkolói pedig a klub legendáját, Kenny Dalglisht látnák legszívesebben a kispadon.

Legfrissebb hírek

Fegyverhasználat utánzása miatt állították ki az izraeli csatárt

Minden más foci
4 perce

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
16 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
24 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
30 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
37 perce

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
1 órája

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
1 órája

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
1 órája