Anglia: A City támadósora jobb a Barcáénál és a Realénál is - Balotelli

2011.01.18. 18:50
Címkék
Mario Balotelli, a Manchester City olasz labdarúgója szerint csapata támadósora a legjobb a világon – úgy véli, Carlos Tévezzel és Edin Dzekóval kiegészült hármasuk erősebb még a Barcelona és a Real Madrid csatársoránál is.

Mint ismeretes, Edin Dzeko most januárban 27 millió euróért a Wolfsburgtól a Manchester Cityhez szerződött, tovább erősítve ezzel az angol csapat támadószekcióját.

„A mi Balotelli, Tévez, Dzeko triónk a világ legjobb támadóhármasa. Mi vagyunk a legerősebbek, még a Barcelonánál és a Real Madridnál is jobbak vagyunk" – idézi a La Gazzetta dello Sport a 20 éves olasz csatárt.

A jelenleg sérüléssel bajlódó játékos a közelgő, Manchester United elleni rangadó kapcsán sem nyilatkozott a szokottnál szerényebben.

„Rooney nagyszerű csatár, de nem ő a legjobb Manchester városában. Hogy inzultálnak-e a United szurkolói? Dehogy, épp ellenkezőleg! Gyakran megállítanak az utcán, és kérik, hogy igazoljak hozzájuk. Ám én arról álmodozom, hogy legyőzzük a MU-t, mert tudom, hogy a City szurkolóinak mennyire fontos ez" – tette hozzá Balotteli.

A kétszeres válogatott futballista korábban José Mourinhót oktatta ki nyilatkozatában, valamint az olasz bajnokság idei esélyeseiről is beszélt.

Legfrissebb hírek

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
12 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
34 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
36 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
58 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája