Berbatov ötöt, a Man. United hetet vágott

2010.11.27. 18:04
null
Berbatov tarthatatlan volt a Blackburn-védők számára (Fotó: Action Images)
Címkék
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 15. fordulójában a Manchester United az ötgólos Dimitar Berbatov vezérletével 7–1-re legyőzte hazai pályán a Blackburnt. Gera Zoltán végig pályán volt és gólpasszt adott csapata 1–1-es döntetlennel végződő hazai mérkőzésén, míg Bogdán Ádám a kispadról figyelte társai pontmentését.

 

A hazaiak sokkal jobban nem kezdhették volna a találkozót, hiszen már a 72. másodpercben vezetést szereztek: Nani bal oldali beadását Rooney csúsztatta meg, majd Berbatov kotorta 4 méterről a kapuba a labdát (1–0).

A „vörös ördögöket” mintha túlságosan is megnyugtatta volna az első gól, ezt követően ugyanis húsz percig semmiféle veszélyt nem jelentettek az ellenfél kapujára, na nem mintha a Blackburn kapujához szegezte volna a manchesterieket, így a 23. percig nem láthattunk újabb nagy helyzetet, akkor azonban mindjárt újabb gólt is. Anderson Pakhoz passzolt, aki kényszerítőzött Rooneyval, mielőtt a kivetődő Robinson felett a hálóba lőtt (2–0).

Még mindig nem jártunk fél óránál sem, amikor Chimbonda ziccerbe hozta Berbatovot, a bolgár támadó köszönte szépen a rosszul hazatett labdát, és 10 méterről a jobb felső sarokba ágyúzott (3–0).

A félidő hajrájában még egy Nani-beadás utáni Vidics-fejest, valamint egy büntetőgyanús esetet – Berbatov került földre védője mellett – láthatott a publikum, újabb gólt azonban nem, így háromgólos hazai vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok.

A második játékrész harmadik percében már 5–0 díszelgett az eredményjelzőn, előbb Berbatov szerezte meg harmadik gólját Nani parádés passzát követően, majd Anderson játszott Nanihoz, aki 14 méterről, kissé balról a jobb sarokba tekert.

Az 55. percben Nani kilépett egy parádés labdával, ám középre adását a vendégek kapusa lábbal szögletre mentette a ziccerben érkező Rooney elől.

Persze azért a hazaiak nem hagyták, hogy szurkolóik ilyen apróságokon rágódjanak, és a 70. percre már hét volt közte, előbb Nani beadása után Pak lepattanó próbálkozását kotorta be közelről az immár négygólos Berbatov, majd saját kipattanó lövését terelte a bolgár a kapuba kiszorított helyzetből (Berbatov–Blackburn 5–0, Manchester United–Blackburn 7–0).

A hajrában még volt esélye a bolgárnak a hatodik gólját is megszerezni, Rooney beadása után azonban Robinson nagy bravúrral védett, sőt a vendégek valamivel korábban még szépíteni is tudtak – Samba gólja még sebtapasznak is kevés volt (7–1).

Az újonc Blackpool Bogdán Ádám csapata, a Bolton otthonából rabolt értékes pontot, légiósunk a kispadról nézte végig együttese 2–2-es találkozóját.

Gera Zoltán együttese, a Fulham szintén hazai pályán szerepelt, a Birmingham City elleni 1–1-es végeredménnyel záruló összecsapás 53. percében éppen a végig pályán lévő magyar középpályás beadásából fejelt közelről gólt Dempsey.

A Manchester City alaposan megizzadt a Stoke City otthonában, és bár a 81. percben szerzett Richards góllal egészen az utolsó percig vezetett, Etherington révén a hazaiak egyenlíteni tudtak. A Wolverhampton Wanderers elképesztő fordulatos mérkőzésen a 89. percben szerzett Ebanks-Blake-találattal nyert 3–2-re, a West Ham pedig könnyedén verte meg a Wigant, míg az Everton nagy hazai zakót kapott a West Bromtól.
 

MANCHESTER UNITED–BLACKBURN 7–1

1. félidő

 

 

2. félidő

 

 

GERA GÓLPASSZA
 

 

PREMIER LEAGUE 
15. FORDULÓ
Wolverhampton–Sunderland 3–2 (Foley 50., Hunt 81., Ebanks-Blake 89., ill. Bent 67., Welbeck 77.)
Stoke City–Manchester City 1–1 (Etherington 90., ill. Richards 81.)
Manchester United–Blackburn 7–1 (Berbatov 2., 27., 47., 62., 70., Pak 23., Nani 48., ill. Samba 83.)
Fulham–Birmingham 1–1 (Dempsey 53., ill. Larsson 20.)
Bolton–Blackpool 2–2 (Petrov 76., Davies 89., ill. Evatt 29., Varney 58.)
West Ham–Wigan 3–1 (Behrami 34., Obinna 56., Parker 75., ill. Cleverley 86.)
Everton–West Bromwich Albion 1–4 (Cahill 42., ill. Scharner 16., Brunt 26., Tchoyi 76., Distin 87. – öngól)
AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 15 8 7 – 35–16 +19  31
2. Arsenal 15 9 2 4 32–17 +15  29
3. Chelsea 14 9 1 4 28–9 +19  28
4. Manchester City 15 7 5 3 20–12 +8  26
5. Bolton 15 5 8 2 28–22 +6  23
6. Tottenham 14 6 4 4 21–19 +2  22
7. Sunderland 15 4 8 3 19–18 +1  20
8. Stoke City 15 6 2 7 19–19 0 20
9. Liverpool 14 5 4 5 16–17 –1  19
10. Blackpool 15 5 4 6 23–29 –6  19
11. West Bromwich Albion 15 5 4 6 20–26 –6  19
12. Newcastle 14 5 3 6 22–21 +1  18
13. Blackburn 15 5 3 7 18–25 –7  18
14. Birmingham 15 3 8 4 16–18 –2  17
15. Aston Villa 15 4 5 6 17–24 –7  17
16. Everton 15 3 7 5 17–19 –2  16
17. Fulham 15 2 9 4 15–18 –3  15
18. Wigan 15 3 5 7 11–26 –15  14
19. Wolverhampton 15 3 3 9 17–27 –10  12
20. West Ham 15 2 6 7 14–26 –12  12

 

Legfrissebb hírek

Marko Nikolics a Nemzeti Sportnak: Igaza van Vitális Milánnak, jól beilleszkedett

Bajnokok Ligája
7 perce

Vízilabda: Zadarba utazik a Vasas, Athénban játszik a Szeged; orosz és német ellenfelet kapott a Dunaújváros

Vízilabda
8 perce

Varga Barnabás, Toni Schumacher, Hajdu Attila – tíz életveszélyes ütközés a futballpályán

Minden más foci
32 perce

Visszavonult Michelle Gisin kétszeres olimpiai bajnok alpesi síző

Téli sportok
35 perce

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
42 perce

Giro d'Italia: május 8-án Triesztből indul a 110. verseny

Kerékpár
46 perce

Sportlövő-vb: kilenc tizedre volt a döntőtől Nagybányai-Nagy Anna légpuskában

Egyéb egyéni
52 perce

Női labdarúgó Nemzetek Ligája: Szlovéniával, Törökországgal és Koszovóval egy csoportban a magyarok

Magyar válogatott
1 órája