Az MU már nem számít Gary Neville-re?

2010.03.02. 07:16
null
Neville 18 év után távozhat az MU-tól (Fotó: Action Images - archív)
Címkék
Könnyen lehet, hogy 18 év után kénytelen lesz távozni a Manchester United labdarúgócsapatától Gary Neville. A rutinos védőnek ugyanis lejár a szerződése, és egyelőre nem kapott új ajánlatot.

Gary Neville kálváriája 2007-ben kezdődött, amikor egy Bolton elleni mérkőzésen bokatörést szenvedett. A felépülése hosszú időt vett igénybe, és ezután már a Manchester United tartaléksorába szorult, főleg hogy visszatérő izomsérülései is hátráltatták a szereplését.

A 35 éves futballista már 18 esztendeje szolgálja a klubot, körülbelül egy időben került a csapatba David Beckhammel, Nicky Butt-tal és Paul Scholesszal – utóbbi még most is a keret tagja.

Könnyen lehet azonban, hogy Neville és Scholes a következő szezont már nem tölti együtt az Old Traffordon, miután a védőnek lejár a szerződése, és a klub még mindig nem kínált neki újat.

„Ez a kérdés egyelőre nem érdekel. Abban a korban vagyok, amikor az számít, hogy jó erőben legyek, és koncentrálni tudjak a további meccsekre" – nyilatkozta Neville.

Neville a pályafutása során 85 alkalommal húzhatta magára az angol válogatott mezét.

Legfrissebb hírek

Nico Williams az édesanyjának adta az aranyérmet – videó

Foci vb 2026
13 perce

BL: a Lyon vár a két magyar játékost foglalkoztató prágaiakra

Bajnokok Ligája
16 perce

„Senki sem gondolta, hogy Belgium világbajnoki favoritként érkezik”

Foci vb 2026
42 perce

A futballintelligencia döntő tényező a legmagasabb szinten – interjú Rudy Nuyens futballszakíróval

Foci vb 2026
45 perce

Robbie Williams megvédte Tuchelt

Foci vb 2026
1 órája

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
1 órája

ETO: folyamatban van az újabb gambiai légiós szerződtetése

Labdarúgó NB I
1 órája

Spanyolország megelőzte Argentínát a FIFA-világranglistán

Minden más foci
1 órája