Manchester City: Hughes az Osasuna védőjét figyelte a Barca ellen

Vágólapra másolva!
2009.11.01. 11:17
Címkék
Mark Hughes, a Manchester City labdarúgócsapatának menedzsere élőben nézte meg az Osasuna–Barcelona spanyol bajnoki mérkőzést. Az angol szakember a mérkőzést követően úgy nyilatkozott, hogy a pamplonai együttes hátvédjét, César Azpilicuetát figyelte a mérkőzésen.

A korábbi Barcelona-játékos Hughes hosszasan beszélgetett a katalánok sportigazgatójával, Txiki Begiristainnal, ám a sportvezető cáfolta, hogy üzletről is szó esett volna. „Üdvözöltük egymást, és sok sikert kívántunk egymásnak, hiszen ők holnap Birminghamben lépnek pályára” – mondta a meccset követően Begiristain.

A Barcelona szombaton meglepetésre csak 1–1-et játszott az Osasuna otthonában.

Legfrissebb hírek

Az MTK négy, a tabella élén álló Paks két játékost ad a 13. forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
42 perce

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
1 órája

NBA: Doncic 38 pontja, Cunningham karriercsúcsa, Wembanyama fontos triplája

Amerikai sportok
1 órája

NFL: elképesztően kevés pontos rangadón győzte le a címvédő a Packerst a Lambeau Fielden – videó

Amerikai sportok
1 órája

Roberto Martínez: Mindkét mérkőzésünket meg akarjuk nyerni

Foci vb 2026
1 órája

NHL: hosszabbítások és gólzáporok játéknapja

Amerikai sportok
2 órája

Humphries és Price is csoportelsőként jutott tovább a Grand Slam of Dartson

Egyéb egyéni
9 órája

Keddi sportműsor: nemzetközi kupameccsek három sportágban

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik