Könnyedén kezdődött, végül mégis nehezen nyert a Manchester United

Vágólapra másolva!
2008.11.01. 18:08
Címkék
Könnyednek látszó mérkőzést tett nehézzé a Manchester United, amely hazai pályán már 4–1-re is vezetett a Hull City ellen, végül mégis csak egy góllal nyert. A találkozón Halmosi Péter a 63. percben állt be a vendégegyüttesbe. A Fülöp Mártonnal felálló Sunderland súlyos verést kapott a Chelsea otthonában.
Fotó: Reuters
Fotó: Reuters

Remek mérkőzést játszott egymással a Manchester United és a Hull City. Sokáig úgy tűnt, magabiztosan nyernek a „vörös ördögök”, végül mégis izgalmas lett a meccs hajrája.

A meccs eleje hazai sikert ígért az Old Traffordon, minden jól indult – legalább is manchesteri szemszögből.

Cristiano Ronaldo már a találkozó 3. percében megszerezte a vezetést. A portugál a tizenhatoson belülről lőtt a rövid alsóba, úgy, hogy a labda a kapufáról pattant a gólvonal mögé.

Daniel Cousin aztán az első félidő közepén a hazai szurkolók arcára fagyasztotta a mosolyt, amikor betalált Edwin Van der Sar kapujába. A sérülésből visszatérő Michael Carrick azonban a 29. percben ismét a manchesterieket juttatta előnyhöz.

A félidő vége előtt Ronaldo ismét betalált, az 57. percben pedig Nemanja Vidics már háromra növelte az MU előnyét. Ekkor úgy tűnt eldőlt a találkozó, a Hull City azonban poraiból éledt újjá.

Bernard Mendy előbb kettőre zárkóztatta a Hullt, majd Geovanni tizenegyese után már csak egy gól volt a vendégek hátránya. A folytatásban azonban újabb gól nem esett.

A mérkőzésen Halmosi Péter a 63. percben érkezett a pályára.

A Sunderland Fülöp Mártonnal a kapuban kapott egy ötöst a Chelsea-től. A mérkőzésen Frank Lampard is betalált – ez volt az angol középpályás századik gólja az angol bajnokságban. A Wiganban Emile Heskey ünnepelhetett hasonló jubileumot a szombati játéknapon.

Az Arsenal a Stoke City otthonában kapott ki 2–1-re, úgy, hogy a hazaiak már két góllal is vezettek, amikor a meccs végén Gaël Clichy egy megpattanó lövéssel szépített.

PREMIER LEAGUE

11. FORDULÓ
Chelsea–Sunderland 5–0 (Alex 27., Anelka 30., 45., 53., Lampard 51.)
Manchester United–Hull City 4–3 (C. Ronaldo 3., 44., Carrick 29., Vidics 57., ill. Cousin 23. Mendy 69., Geovanni 82. –tizenegyesből)
Middlesbrough–West Ham United 1–1 (Mido 83., ill. Mullins 21.)
Portsmouth–Wigan 1–2 (Krajncar 82., ill. Zaki 45. – tizenegyesből, Heskey 90.)
Stoke City–Arsenal 2–1 (Fuller 11., Olofinjana 73., ill. Clichy 90.)
West Bromwich Albion–Blackburn Rovers 2–2 (Bednar 55., I. Miller 62., ill. McCarthy (11. – tizenegyesből, Andrews 89.)

Korábban
Everton–Fulham 1–0 (Saha 87.)
Legfrissebb hírek

FIFA-világranglista: a negyvenedik helyen zárja az évet a magyar férfi válogatott

Magyar válogatott
1 perce

Kézilabda: tavasszal lehet szó az orosz csapatok nemzetközi visszatéréséről

Kézilabda
48 perce

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
1 órája

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
1 órája

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
1 órája

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
2 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2 órája

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik