Dirk Kuytnek elmondta a bíró, miért nem adta meg Gerrard gólját

Vágólapra másolva!
2008.09.22. 13:12
Címkék
Az angol bajnokság 5. fordulójában a Chelsea–Manchester United meccset előzte meg a legnagyobb várakozás, ám a hétvégét követően a liverpooli Steven Gerrard meg nem adott gólja szolgáltatja a legtöbb beszédtémát. A „vörösök” színeiben a századik találatára készülő középpályás pimasz és szerencsés szabadrúgásgólját nem adta meg Andre Marriner játékvezető. A sporttárs Dirk Kuytnek mondta el, miért annullálta a találatot.
Gerrardnak (pirosban) még szenvednie kell a jubileumért
Fotó: Reuters
Gerrardnak (pirosban) még szenvednie kell a jubileumért
Gerrardnak (pirosban) még szenvednie kell a jubileumért
Fotó: Reuters
Gerrardnak (pirosban) még szenvednie kell a jubileumért

A találkozó első percének végén a balösszekötő helyén Ibrahima Sonko ártatlan helyzetben szabálytalankodott Fernando Torresszel szemben, a megítélt szabadrúgást pedig Steven Gerrard végezte el. A Liverpoolban eddig 99 gólt szerző középpályás jobbal élesen csavarta a kapu elé a labdát, amelyhez senki sem ért hozzá és így a lepkéző Sörensen mellett a bal sarokba pattant.

Az ünneplő liverpooliakat aztán félbeszakította Andre Marriner játékvezető, aki érvénytelenítette a találatot. „Szerintem tökéletes gól volt, nagyszerűen csavarodott a labda középre, és senki sem ért hozzá, én meg aztán végképp nem” – fogalmazott a lefújás után Dirk Kuyt, aki a gólnál a bal kapufánál robbant be, és tényleg nem ért a labdához – ahogy az a videón is látszik.

GERRARD ÉRVÉNYTELENÍTETT GÓLJA



A találkozó másnapján aztán már arról számolt be a holland, hogy a játékvezető neki megindokolta a döntését. „Még a középkezdés előtt közölte velem a bíró, hogy valaki, aki lesen volt, megzavarta a kapust, ezért nem adta meg a gólt. Én mindenesetre biztosan nem voltam lesen, és nem zavartam meg Sörensent, ráadásul játékba sem avatkoztam, szóval ezért nem értem az egészet” – mondta Kuyt.

A liverpooli drukkerek mindenesetre máris összeesküvés-elméleteket kezdtek gyártani, melyek szerint Marriner kifejezetten pikkel a Mersey-parti csapatra. Tavaly ugyanis a Reading otthonában lejátszott bajnokin a játékvezető előbb egy olyan büntetőt adott meg a hazaiaknak, amely előtt a tizenhatoson kívül történt szabálytalanság, majd két, Torresszel szembeni (és tizenegyest érő) szabálytalanságot hagyott figyelmen kívül – hangsúlyozzuk: a Liverpool szurkolói szerint.

Mindenesetre az elmúlt hétvégén Angliában nem csak André Marriner ítéletei borzolták a kedélyeket. A másodosztályban a 25 éves Stuart Atwell ténykedése nyitotta ki a bicskát a Watford szurkolóinak zsebében. Minden idők legfiatalabb élvonalbeli játékvezetője asszisztense, Nigel Bannister intésére gólt ítélt a Reading javára, holott a labda a gólvonal közelében sem járt. Az esetről videót és bővebb olvasnivalót ide kattintva találhat.
Legfrissebb hírek

Gyász: 27 évesen elhunyt az Európa-bajnok norvég sílövő, Sivert Bakken

Téli sportok
1 perce

Az év legnézettebb videói: amikor Gulyás Michelle átvehette az Év Női Sportolójának járó díjat

Egyéb egyéni
3 perce

A Falco 20 ponttal nyert az Alba Fehérvár ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
14 perce

Az Újpest bejelentette román szélsőjének a távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
46 perce

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
52 perce

A DVSC kapusa szerint Jordanovnak szerencséje volt a félpályás gólnál

Labdarúgó NB I
1 órája

Korosztályos válogatott középpályást szerezne meg a ZTE FC – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

A MOB pályázatot hirdet Fair Play-díjak elnyerésére

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik