Arsenal: Rosicky a 2008-09-es szezon elejét is kihagyja

2008.06.17. 00:28
Címkék
Valószínűleg ki kell hagynia a 2008-09-es Premier League-szezon elejét Tomás Rosickynek, az Arsenal támadó középpályásának.
Az „ágyúsok” reménykedtek abban, hogy a cseh játékos már bevethető lesz év elején, de Rosicky egy interjúban kizárta ennek lehetőségét.”Hosszú még az idő a visszatérésemig, de remélem, hogy augusztusban már elkezdhetek edzeni” – mondta.Az Eb-ről sérülése miatt lemaradó középpályás még mindig nem igazán tért magához a cseh válogatott drámai, törökök elleni kiesése okozta sokkból.”Ilyet még nem is nagyon láttam. Elképesztő, hogy ekkora sanszot el tudtunk szúrni. Szerintem a fiúk fejében ott motoszkált végig a vereség gondolata, pedig 2–0 után egyszerűen már csak harcolni kellett volna és győzni. Ehhez képest teljesen összeomlottak. Cech hatalmas hibát követett el döntő pillanatban, majd az utolsó gólnál a védők megpróbáltak lesre játszani – ezt nem lett volna szabad megkockáztatni” – mondta.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
34 perce

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
59 perce

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
1 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
1 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
1 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
1 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
1 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik