Itt a vég, a Chelsea játékosai szakács nélkül kénytelenek tengődni

2008.06.16. 12:52
Címkék
Néhány nappal ezelőtt bejelentette a Chelsea vezetősége, hogy a következő idényben már Luis Felipe Scolari ül majd a kispadon, aki jelenleg még a portugál válogatottat irányítja az Eb-n. A londoniak tehát az elmúlt idényben megváltak José Mourinhótól, majd az elvesztett BL-döntő után Avram Granttól, és később segítőjétől, Henk ten Catétől is. A Chelsea-nél senki állása sem biztos, és ezt most Nick Perruccio is megtudhatta.
Mára már csak Terry (fehérben) maradt a londoniaknál
Fotó: Action Images (archív)
Mára már csak Terry (fehérben) maradt a londoniaknál
Mára már csak Terry (fehérben) maradt a londoniaknál
Fotó: Action Images (archív)
Mára már csak Terry (fehérben) maradt a londoniaknál

Utóbbi úr ugyan jóval kevesebbet – sőt, szinte alig – szerepel a reflektorfényben, de ez talán így is van rendjén, elvégre, már több mint tíz éve ő a Chelsea szakácsa. Pontosabban csak volt a szakács, miután a klub vezetői közölték vele, nem kérnek többet a főztjéből.

A főszakács olasz neve nem véletlen, hiszen még Gianluca Vialli „uralkodása” idején került a Stamford Bridge-re és a „Kékek” játékosait új ízek széles palettájával ismertette meg, és a focisták nagyon is kedvelték az olasz apától és angol anyától származó chéf receptjeit.

Ez adhatta az alapját a konfliktusoknak, hiszen a klub orvosi csapata nem igazán nézte jó szemmel a Perruccio által készített finomságokat, amikre persze Terryék nem mondtak nemet – apropó Terry, a középső védőt például megismertette a mediterrán ízek gyönyöreivel.

A lényeg, hogy a klub vezetősége taktikusan akkor közölte a szakáccsal, hogy már nem kell a csapat tagjainak főzőcskézni, amikor a játékosok nyaralni voltak, így nem akadályozhatták meg a népszerű konyhamester kirúgását.

Azt még nem tudni, hogy ki lesz a menesztett szakács esetleges utódja, mindenesetre az tény, hogy az első hallásra mókásnak tűnő információ valójában rendkívüli horderejű döntést jelenthet az előttünk álló szezonra nézve.
Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
33 perce

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
57 perce

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
1 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
1 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
1 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
1 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
1 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik