Chelsea: Scolari annyit költhet játékosokra, amennyit csak akar

2008.06.13. 16:19
Címkék
Még meg sem száradt a tinta azon a szerződésen, melynek értelmében Luiz Felipe Scolari július 1-től átveszi a Chelsea szakmai irányítását, máris szárnyra kaptak különböző pletykák, hogy kik érkezhetnek a londoni kékekhez.
Roman Abramovics, a Chelsea mindenható ura kinyitotta a pénzcsapot és engedélyezte a portugál trénernek, hogy azt csábítson a csapatába, akit csak akar. Csak néhány név a teljesség igénye nélkül azok közül, akik Scolari listáján szerepelnek: Ronaldinho, Kaká, Deco, Eto’o, Fernando Torres, Ribery. A Milan már csírájában elfojtaná a pletykákat, és kijelentette, hogy Kaká nem eladó, sőt karrierje végéig Milánóban marad.Scolari kiszemeltjei között nem véletlenül szerepel ennyi középpályás, ugyanis ahogy azt már korábban kijelentette, Frank Lampard nem szerepel terveben, így egyre erősödnek azok a hangok, melyek szerint az angol irányító követné korábbi mentorát, Jose Mourinhot, és az Internazionaléba szerződne.
Legfrissebb hírek

A szabálytalanság, amely után Kovács István kiállította Cubarsít a Barcelona–Atlético BL-negyeddöntőben

Bajnokok Ligája
1 perce

Női kézilabda: Szlovénia is kijutott az Európa-bajnokságra

Kézilabda
6 perce

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
25 perce

Kajak-kenu vb: utólag lett bronzérmes a Szegedi Angelina, Kiskó Réka páros

Kajak-kenu
29 perce

Marozsán a második fordulóban búcsúzott Hurkacz ellen Monte-Carlóban

Tenisz
43 perce

BL-negyeddöntő: Barcelona–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
1 órája

BL-negyeddöntő: Paris Saint-Germain–Liverpool

Bajnokok Ligája
1 órája

Ikszelt a Betisszel a Braga az El-negyeddöntő odavágóján

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik