Anglia: Grant két boldogtalan Chelsea-játékosról beszél

Vágólapra másolva!
2007.11.14. 22:32
Címkék
Tárgyalásokat folytat két, Jose Mourinho távozásának nem örülő labdarúgójával Avram Grant, az angol Chelsea vezetőedzője (képünkön balra). A szakember elmondta: egyik szóban forgó játékos sem Didier Drogba. Az elefántcsontparti csatár az izraeli menedzser szerint példamutatóan dolgozik.

Didier Drogba neve azért vetődött fel, mert a Grant-éra kezdetén úgy tűnt, nem túlságosan boldog a klubnál. Mi több, a támadó francia lapoknak nyilatkozva azt is elárulta, hogy távozni akart.

Avram Grant ugyanakkor hangsúlyozta: semmiféle problémája nibcs az előző szezon leggólerősebb játékosával.

„Didier nagyon jól viseli magát, minden meccsen száz százalékot nyújt. Nagyon örülök annak, hogy így áll hozzá” – fogalmazott a tréner.

Azt ugyanakkor elismerte: bár ez nem jellemző a teljes csapatra, néhány játékossal kapcsolatban aggodalmai vannak.

„Néha a játékosok odajönnek hozzám, és elmondják, hogy boldogtalanok. Ezt ketten tették meg, de nem fontos, hogy kik” – mondta rejtélyesen.

Amióta Avram Grant az edző, a Chelsea tényszerűen csak egy mérkőzését veszítette el a 12-ből, amelyeket a különböző frontokon lejátszott.

A londoni „kékek” pillanatnyilag a negyedik helyen állnak a Premiershipben, a hátrányuk öt pont az élen álló Arsenalhoz és a Manchester Unitedhez képest.
Legfrissebb hírek

Női kosárlabda: a döntőket célozza meg az új idényben a Pécs

Kosárlabda
30 perce

Elképesztő sebesség: így száguldott Pedro Acosta a Balaton Parkban – videó

Egyéb autó-motor
43 perce

Csikós Zsóka K–1 1000 méteren, Csizmadia Kolos K–1 200 méteren világbajnok!

Kajak-kenu
47 perce

Hét éve nem rajtolt ilyen rosszul a Diósgyőr – szombaton Nyíregyházán, nyolcezer néző előtt javítana

Labdarúgó NB I
1 órája

Belga ajánlat Dénes Vilmosért, a ZTE visszautasította – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
2 órája

F1: Malajzia nem tervezi, hogy ismét házigazda legyen

F1
2 órája

Vb-selejtezők: Izrael Debrecenben fogadja az olaszokat

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik