Kiengedték a börtönből, de a futballpályán „pórázon” marad

Vágólapra másolva!
2007.10.10. 22:11
Jermaine Pennant után újabb futballistát köteleztek arra, hogy elektronikus nyomkövetővel a bokáján futballozzon: ezúttal Vincent Péricard, a Stoke City francia csatára jutott erre a sorsra.
A kameruni származású játékos 2006 márciusában csapata edzésére igyekezett, de mivel késésben volt, ezt kicsit gyorsan tette: a megengedett 110 km/h helyett 166-tal sietett a Plymouth Argyle gyakorlására.

A támadó letagadta, hogy ő ült a volán mögött, arra a mostohaapjára hivatkozott, aki 2003 óta nem járt Nagy-Britanniában.

A hazugságon kapott játékos négy hónapos börtönbüntetést kapott, de ezt végül mérsékelték.

A csütörtökön megjelenő Nemzeti Sportban hosszabb cikket olvashat az esetről, valamint megszólal az üggyel kapcsolatban Péricard akkori magyar csapattársa, Buzsáky Ákos is.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik