Dudek "támad", de felkészült a távozásra

Vágólapra másolva!
2007.01.11. 12:07
Címkék
Jerzy Dudek a 2005-ös Bajnokok Ligája-döntő után még hősként ünnepelt kapus szerint Rafa Benítez vezetőedző is felelős azért, hogy két mérkőzésen kilenc gólt kapott az Arsenaltól a Liverpool FC tagjaként. A lengyel labdarúgó sérelmezi, hogy az elmúlt időszakban csak elvétve jutott lehetőséget az első csapatnál, de tudja, a nyáron valószínűleg mennie kell.
Jerzy Dudeket padlóra küldte az Arsenal
Jerzy Dudeket padlóra küldte az Arsenal
Jerzy Dudeket padlóra küldte az Arsenal
Jerzy Dudeket padlóra küldte az Arsenal

„Nagyon, nagyon nehéz feladatot jelent a bizonyítás, ha két havonta csak egy mérkőzésen jutok lehetőséghez. A kapusoknak meccsrutinra van szüksége minden együttesnél, ezt edzésen nem lehet megszerezni. Én pedig több, mint hét hónap után védtem ismét az első csapatban, mégpedig egy olyan kiváló együttes, mint az Arsenal ellen” – jelentette ki a 33 éves labdarúgó, aki a vasárnapi FA-kupa összecsapáson három, míg a kedd esti Ligakupa-negyeddöntőben hat alkalommal volt tehetetlen. Utóbbi esetben a londoniak alaposan megfiatalított együttese hozta többször is kiszolgáltatott helyzetbe.

Jerzy Dudek szerződése lejár nyáron, s gyakorlatilag biztos, hogy távoznia kell.

.”Szerintem rövidesen el is kell hagynom a csapatot, nem hiszem, hogy javulna a jelenlegi helyzetem” – jegyezte meg a hálóőr.

Pedig sokáig ő volt a Vörösök első számú hálóőre, a tavalyielőtti BL-fináléban az AC Milan ellen többször is sorsdöntő helyzetben hárított, utána a szurkolók egyik legnépszerűbb kedvence volt. A 2004 nyarán érkezett Rafa Benítez inkább honfitársát, Jose Reinát favorizálja.

Dudek egyébként már a lengyel válogatottban is kegyvesztett lett, a németországi világbajnokságra nem utazhatott el, s azóta egyszer jutott szóhoz. A finnek elleni, 3-1-re elveszített Eb-selejtezőn azonban gólt érő súlyos hibát vétett, azóta Leo Beenhakker szövetségi kapitány Artur Borucot és Wojciech Kowalewskit foglalkoztatja.
Legfrissebb hírek

Komáromi vereség a bajnoki nyitányon

Minden más foci
32 perce

Kós Hubert: Látni akarom, mit tudok kihozni magamból

Vizes vb 2025
46 perce

Koleszár Mihály és Guzi Blanka aranyérmes az öttusa Eb-n

Egyéb egyéni
59 perce

Csoboth Kevin csapata bajnokveréssel kezdte a svájci idényt

Légiósok
1 órája

Kajak-kenu: két magyar arany a korosztályos vb-n szombaton

Utánpótlássport
1 órája

Visma-mestermunka a női Tour nyitányán

Kerékpár
1 órája

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

NB I: MTK Budapest–Ferencvárosi TC

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik