Chelsea: Mourinho elnézést kér Andy Johnsontól

2006.12.20. 13:39
Címkék
Elnézést kért Andy Johnsontól José Mourinho, a Chelsea menedzsere.
José Mourinho
José Mourinho
José Mourinho
José Mourinho

A portugál szakember az Everton-Chelsea mérkőzés után kritikával illette a liverpooliak csatárát, mivel az véleménye szerint műeséssel próbált tizenegyest kiharcolni csapatának.

Az Everton viszont az angol szövetséghez fordult, és vizsgálatot kért Mourinho kijelentései miatt.

"Az Evertontól, a menedzserüktől, valamint Andy Johnsontól is elnézést kérek" - nyilatkozta Mourinho. - "El kell mondanom, hogy nagyon tisztelem a csapatot, David Moyes menedzsert és a játékosokat is. Szeretek ellenük meccselni, főleg a Goodison Parkban, ahol nagyszerű az atmoszféra."

"Másodsorban hozzátenném, hogy Andy Johnsont kiváló futballistának tartom, és soha nem használtam vele szemben sértő szavakat - nem úgy, mint ahogy más menedzserek tették az én játékosaimmal szemben. Én soha nem mondtam azt, hogy csaló lenne. Miután megnéztem a mérkőzés visszajátszását, el kellett ismernem, hogy Halsey játékvezető mindkét tizenhatoson belüli ítélete teljesen korrekt volt."

"Hogy Andy Johnson megpróbálta elkerülni az ütközést a kapusommal? Ezért kérek bocsánatot a csapattól, az edzőtől és a csatártól is." - fejezte be Mourinho.
Legfrissebb hírek

Vb 2026: Több mint négy és fél millió helyszíni néző a csoportkörben

Foci vb 2026
1 perce

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
1 perce

Osztrák Nagydíj: Russell életet lehelt a szezonba – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
18 perce

„Kiábrándító német teljesítmény” – Neuer alkalmasságát is felveti a szaksajtó

Foci vb 2026
24 perce

Heti program: jön a világbajnokság egyenes kieséses szakasza

Foci vb 2026
30 perce

Marozsán, Udvardy, Bondár és Gálfi is javított a tenisz-világranglistán

Tenisz
32 perce

Ahol a futballünnep elnyomta a félelmeket – így búcsúzott Guadalajara

Foci vb 2026
39 perce

A németek szerint javulnia kell a kapuban Manuel Neuernek

Foci vb 2026
47 perce
Ezek is érdekelhetik