Chelsea: Cudicini visszatérhet

2006.10.24. 19:22
Címkék
Carlo Cudicini (képünkön), a Chelsea olasz kapusa a Reading elleni bajnokin állt be a koponyasérülést szenvedett Cech helyére, a mérkőzés végén pedig ő is megsérült. A jelek szerinte korábban tér vissza, mint azt bárki gondolta volna.
Cudicini a hétvégi fordulóban, a londoniak Sheffield United elleni mérkőzésén újra a kezdő tizenegyben futhat pályára, és jó ideig a csapat első számú portásává avanzsálhat.

Cech felépülése akár egy évet is igénybe vehet, hiszen olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy műtéti beavatkozásra volt szükség.

Bár Cudicini még a mérkőzés estéjén elhagyta a kórházat, Mourinho mester nem akart kockázatot vállalni, így a múlt szerdai, Barcelona elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen a harmadik számú kapust, a portugál Hiláriót küldte pályára, aki egyébként nem okozott csalódást.

A vezetőedző azonban úgy érzi, mindenképpen kell egy harmadik számú hálóőr is a keretbe, ennek okán a Chelsea tárgyalásokat folytat a francia Stephane Poratóval.

Az AS Monaco korábbi válogatott portása már a csapattal edz.
Legfrissebb hírek

Hat csapatból öt az első számú öltözetét viseli – a mai mezek

Foci vb 2026
6 perce

Ronaldo: Amikor Mbappét nézem, eszembe jut a fénykori önmagam

Foci vb 2026
35 perce

Sötét lovak csatája: ezért lehet a vb egyik legjobb meccse az Elefántcsontpart–Norvégia – taktikai szemmel

Foci vb 2026
39 perce

Eladta a ruháit, hogy gyógyíttatni tudja gyermekét a hős paraguayi kapus

Foci vb 2026
40 perce

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
51 perce

Még nem tudni, hány csapattal rajtol a női kosárlabda NB I következő idénye

Kosárlabda
51 perce

Jürgen Klinsmann: Ez a katasztrófa mindenki felelőssége

Foci vb 2026
1 órája

Biztató játékelemek és hiányosságok a férfi kosárlabda-válogatottnál

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik