MU: Carrick ára 18,6 millió font

Vágólapra másolva!
2006.07.31. 11:57
Címkék
A becsültnél is magasabb, 18,6 millió fontért szerződik Michael Carrick a Tottenham Hotspurből a Manchester Unitedhez, feltéve, ha a mai orvosi vizsgálat mindent rendben talál. Az átigazolás összegét délelőtt a londoni klub jelentette be a tőzsdén.


Az angol sajtó eddig 15 millió körüli összegről írt, s sokan már ezt is túlzottnak tartották. Carrick ugyan a legtehetségesebb szigetországi középpályások közé tartozik, de még ritkán bizonyította valódi tehetségét. Ezt jól mutatja, hogy 25 évesen még csak 7 válogatottsággal büszkélkedhet, a németországi világbajnokságon csak az Ecuador elleni nyolcaddöntőben lépett pályára.


A két klub a múlt héten egyezett meg, noha a Tottenham sokáig ragaszkodott kulcsemberéhez.

„Mindent megtettünk azért, hogy Michael nálunk maradjon, de ő arra kért bennünket, engedjük el. Nagyon szeretett volna Manchesterbe szerződni” – mondta Martin Jol, a Spurs holland vezetőedzője.

A kiváló szakember manchesteri kollégája, Sir Alex Ferguson már előre tekint, reméli, Carrick megszerzésével nem zárult le a United átigazolási időszaka.

„Több játékos szerepel még a listánkon, de az a tapasztalatom, hogy időbe kerül, amíg sikerül megállapodnunk” – mondta a brit futball legsikeresebb trénere.

A Tottenham Hotspur kiváló üzletet köt, hiszen két évvel ezelőtt 2,75 millióért szerzte meg Carricket a West Ham Unitedtől.

A Manchester United pénteken az FC Portóval találkozik az amszterdami négyes tornán, s akkor már számíthat új középpályására.
Legfrissebb hírek

Királyék egyesített csapata, a Sponsi kapta az 57. Kékszalag KPMG fair play díját

Egyéb egyéni
2 perce

Fellebbezés az evezős ob-n; Bene Dorottya győzött

Egyéb egyéni
34 perce

Masped-kupa: Major Veronika remekelt az alapversenyben sportpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Felkészülés: a Kazincbarcika 2–1-re vesztett Eperjesen, a DVSC négyet kapott a Kassától

Labdarúgó NB I
1 órája

Megszületett Debreczeni-Klivinyi Kinga gyermeke – kép

Kézilabda
1 órája

Supermoto-vb: Visontán versenyeztek a világ legjobbjai

Egyéb autó-motor
2 órája

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2 órája

Viktor Gyökeres: Kane, Lewandowski és Haaland mellett van a helyem

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik