Javier Saviola Angliába tart

Vágólapra másolva!
2006.07.12. 11:07
Címkék
Az angol élvonalban szereplő Newcastle United labdarúgócsapata is beszállt a Javier Saviola leigazolásáért folyó versenybe. A Szarkákon kívül érdeklődik még az Arsenal, a Bolton, és más országokból a Panathinaikosz és a PSV Eindhoven is.
Javier Saviola jövője öt napon belül eldőlhet
Javier Saviola jövője öt napon belül eldőlhet
Javier Saviola jövője öt napon belül eldőlhet
Javier Saviola jövője öt napon belül eldőlhet

A Newcastle már a harmadik csapat a Premier League-ből, amely bejelentkezett az argentin válogatott támadóért, ugyanis korábban a kezdő lépéseket már megtette az idei Bajnokok Ligája-döntős Arsenal és Bolton Wanderers is.

Saviola minden valószínűség szerint elhagyja jelenlegi csapatát, a Barcelonát, hiszen a vezetőedző, Frank Rijkaard elképzeléseibe nem fér bele. Ezt az is bizonyítja, hogy a huszonnégy éves támadó az előző szezont kölcsönben töltötte a Sevilla együttesénél, amellyel megnyerte az UEFA-kupát.

A csatár iránt egyébként Európa-szerte nagy az érdeklődés, hiszen korábban már bejelentkezett érte a görög Panathinaikosz és a holland PSV is, bár annyi biztos, hogy az argentin válogatott játékos nem fog Görögországba igazolni, hiszen mindenképp szeretne Spanyolországban, vagy Angliában játszani.

A Nyúl becenévvel ellátott játékos menedzsere, Alfredo Cabrera Briluela jelenleg Londonban tartózkodik, hogy megbeszélje az átigazolás részleteit az érdeklődőkkel.

„Három angol első osztályú csapat is érdeklődik Saviola iránt, azonban ha nem sikerül megegyeznünk, akkor visszatér a Barcelonához – mondta Cabrera. – Eddig már találkoztam a Panathinaikosz és a PSV vezetőivel, és most meghallgatom mit ajánlanak az angolok. Ha július tizenhetedikéig nem sikerül megegyezni egyik érdeklődővel sem, akkor az alapozást a Nou Campban kezdi meg, és a sorsa onnantól kezdve a Barcán múlik.”

Saviola eddig harmincnégyszer szerepelt a nemzeti csapatban és tíz gólt szerzett.

A Barcelona 2001-ben, mint a futball egyik legnagyobb tehetségét, vásárolta meg az akkor még csak tizenkilenc éves csatárt, tizenöt millió fontnak megfelelő euróért.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
3 órája

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
3 órája

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
3 órája

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
3 órája

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
4 órája

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
4 órája

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
5 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik