MU: jöhet az “új Ronaldinho”!

2006.05.18. 12:24
Címkék
Szinte bizonyos, hogy a Manchester United játékosa lesz a brazil labdarúgás egyik legígéretesebb tehetsége, az “új Ronaldinhónak” tartott Kerlon Moura Souza. A The Times című londoni napilap úgy tudja, hogy a Vörös Ördögök 6 millió fontot fizetnek a Cruzeirónak, a tinédzser mostani klubjának.
Kerlon a tavalyi U17-es dél-amerikai bajnokságon nyert trófeákkal
Kerlon a tavalyi U17-es dél-amerikai bajnokságon nyert trófeákkal
Kerlon a tavalyi U17-es dél-amerikai bajnokságon nyert trófeákkal
Kerlon a tavalyi U17-es dél-amerikai bajnokságon nyert trófeákkal

A rendkívül megbízható újság szerint a United küldöttsége még ezen a héten Brazíliába utazik, hogy nyélbe üsse az üzletet. Kerlon mellett a 24 éves védő, Edu Dracena is az angolok látókörébe került, vele is szerződést kívánnak kötni.

A Cruzeiro nem zárkózik el Kerlon eladásától, legalábbis erre utal a klubalelnök nyilatkozata.

“Készen állunk arra, hogy meghallgassuk az ajánlatot. Már rengetegen érdeklődtek, most pedig nagyon közeli a kapcsolatunk az angolokkal. Nem a pénzen múlik a megállapodás” – jelentette ki Zezé Perrella.

Kerlon tavaly keltette fel Sir Alex Ferguson manchesteri vezetőedző figyelmét: 8 találattal a torna gólkirálya volt az U17-es válogatottak dél-amerikai bajnokságán, s nem mellesleg a legjobb játékosnak is megválasztották. A brazilok aranyérmet szereztek az eseményen.

A brazil tinédzser valószínűleg kölcsönben tölti majd első európai szezonját, mivel Angliában egyelőre nem kapna munkavállalási engedélyt. A The Times szerint Kerlon a következő idényt a Celta Vigónál töltheti.
Legfrissebb hírek

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
14 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
22 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 1–0

Foci vb 2026
59 perce

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
1 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
1 órája

Megvannak a Svájc–Algéria kezdőcsapatai

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik