Geráék kikaptak, az Arsenal hozta a kötelezőt

Vágólapra másolva!
2006.05.01. 23:13
Címkék
Hazai pályán szenvedett vereséget a West Boromwich Albion labdarúgócsapata az angol első osztály (Premiership) 37. fordulójában. A Manchester United hazai pályán játszott döntetlent a Middlesbrough gárdájával, az Arsenal pedig a kora esti meccsen hozta a kötelezőt, és könnyedén verte el a tabella utolsó helyén álló Sunderlendet.
Így örültek az Arsenal játékosai Collins öngóljának
Reuters
Így örültek az Arsenal játékosai Collins öngóljának
Így örültek az Arsenal játékosai Collins öngóljának
Reuters
Így örültek az Arsenal játékosai Collins öngóljának

A West Bromwich előtt adódott az első lehetőség a mérkőzésen, pontosabban Gera Zoltán előtt. A magyar válogatott középpályás jobbról húzott befelé, majd két okos csellel két védőt is becsapott, de a lövését blokkolták.

Pár perccel később Kanu került helyzetbe, de ő is hibázott. A harmadik lehetőség is a hazaiak előtt adódott, ekkor újra Kanu volt az egyik főszereplő, aki két szép csel után játszott Ellington elé, de ezúttal a támadó hibázott.

A félidő hajrájában ráfizetett a West Bromwich az elpuskázott lehetőségekre, ugyanis Zamora futott el a jobb szélen, majd betört a tizenhatoson belülre, a hazai védők nem tudták szerelni, és a labda a West Ham United csapatkapitánya elé, Reo-Coker elé pattant, aki nem teketóriázott, hanem futtából, 14 méterről kilőtte a jobb felső sarkot.

A második félidő szinte ugyanúgy kezdődött, mint az első, az ötvenedik percben Ellington bizonytalanodott el hatalmas helyzetben, és Hislop kezébe lőtt.

Nyolc perccel később ismét ő került helyzetbe, de tizennyolc méteres lövése centikkel a kapu fölé szállt. Helyzetecskékig ezután is eljutott a West Bromwich, de egyenlíteni már nem tudtak.

Igaz az utolsó előtti percben egy sarokrúgást követően Wallwork talált a West Ham hálójába, de a játékvezető kezezés miatt nem adta meg a találatot.

A hazaiaknak ez a vereség már nem számított semmit, ugyanis már a meccs előtt eldőlt, hogy a szezon végén búcsúznak az élvonaltól.

A 36. fordulóból elhalasztott mérkőzésen a Manchester United csapata hazai pályán csupán döntetlent játszott a Middlesbrough gárdájával, és továbbra is a második helyen áll a bajnokságban. A Vörös Ördögök jelenleg egy ponttal előzik meg a Liverpoolt.

Könnyedén nyert az Arsenal a bajnoki tabella utolsó helyén álló Sunderland otthonában.

Az Ágyúsok Collins öngóljával szerezték meg a vezetést miután a hazaiak játékosa egy beívelés után a saját kapujába bólintotta a labdát.

A félidő hajrájában növelte az előnyét az Arsenal, méghozzá Fabregas révén, aki Henry-tól kapott nagyszerű labdát, és megduplázta a vendégek előnyét.

A szünet előtt egy perccel már Henry játszotta a főszerepet, ugyanis a tizenhatos csücskétől végezhetett el szabadrúgást, amit mesterien csavart a kapu jobb alsó sarkába.

A második játékrészben újabb gól már nem esett, így a vendégek könnyedén zsebelhették be a három pontot.
Premieship, 37. forduló
Sunderland – Arsenal 0-3 (0-3)
G.: Collins (28. – öngól), Fabregas (40.), Henry (44.)
West Bromwich Albion – West Ham United 0-1 (0-1)
G.: Reo-Coker (42.)
36. forduló
Manchester United – Middlesbrough 0-0
Legfrissebb hírek

Németh András duplázott a Puskás Akadémiában; az Újpest kikapott a horvát rekordbajnoktól

Labdarúgó NB I
25 perce

Kézilabda: sima győzelemmel rajtolt az U19-es leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
48 perce

Időszaki fotókiállítás nyílt Tihanyban a Hátsó füves képeiből

Minden más foci
1 órája

Negyeddöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Djokovics tizennegyedszer elődöntős Wimbledonban, Sinner is a négy közé jutott

Tenisz
1 órája

Klub-vb: PSG–Real Madrid elődöntő

Klub-vb
1 órája

Röplabda: vereség a görögöktől az U16-os leány Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Legbelül éreztem, hogy ezt nem tudom elengedni – Lucz Anna arról, hogy lecsúszott a párizsi olimpiáról

Párizs 2024
2 órája
Ezek is érdekelhetik