Megvédte bajnoki címét a Chelsea

Vágólapra másolva!
2006.04.29. 15:49
Címkék
A Chelsea nyerte meg az angol labdarúgó-bajnokságot, miután hazai pályán 3-0 arányban legyőzte az üldöző Manchester Unitedet. José Mourinho csapata esélyt sem hagyott a Vörös Ördögöknek, akik igencsak erőtlenül fociztak az egész mérkőzésen.
Gallas rettenetesen boldog volt gólja után
Gallas rettenetesen boldog volt gólja után
Gallas rettenetesen boldog volt gólja után
Gallas rettenetesen boldog volt gólja után

A bajnoki döntőnek is beillő mérkőzésen a Chelsea, amelynek már egy döntetlen is bajnokságot ért volna, értelemszerűen inkább a védekezésre helyezte a hangsúlyt (Drogba játszott egyedül valódi csatárt), míg a Manchester Louis Sahával és Wayne Rooney-val rohamozott – Ruud van Nistelrooy tehát kimaradt a kezdőből.

Ahhoz képest, hogy a Unitednek mindenképpen győznie kellett, öt perc után máris vezetett a Chelsea. Egy bal oldali szögletet Drogba fejelt kapu felé nem különösebben veszélyesen, de a gólvonaltól két méterre William Gallas belestukkolt a labdába és Van der Sart becsapva a hálóba továbbította.

Ezt követően a Manchester átvette a játék irányítását, de hiába, valamirevaló helyzetig sem jutott a csapat. A 23. percig szenvedett a United: akkor Rooney lépett ki négy kék mezes között, de 13 méterről, csak Cech-hel szemben állva gyatrán mellé lőtt.

Ezen kívül csak a 43. percben veszélyeztetett komolyabban a Manchester, akkor Rooney 23 méteres lövését tolta ki Cech a jobb alsó sarokból.

Összességében azonban hiába próbálkoztak bármivel a Vörös Ördögök, akik elsősorban középen erőltették a támadásokat, minden átütő erő nélkül. A Chelsea a szokásos játékát nyújtotta (pontosabban az olyankor szokásost, mikor jól futballozik a csapat): szinte hibátlanul védekeztek, és gyors megugrásokkal kísérleteztek, bár veszedelmesen nagy helyzeteket ők sem alakítottak ki.

A második játékrész is az elsőhöz hasonló forgatókönyv szerint alakult: támadgatott a Manchester, aztán kicsit megrázta magát a londoni gárda, és kisebb mezőnyfölénybe került, majd egy óra után eldöntötte a bajnoki cm sorsát is.

Joe Cole tudniillik már-már ellenszenvesen nagy gólt szerzett a 61. percben. A kaputól húsz méterre gyötörte őt Nemanja Vidic, Rio Ferdinand és Mikael Silvestre, amikor a középpályás egy visszahúzós csel utáni gyors ritmusváltással kilépett a három ellenfél között. A United védői mindhárman azt hitték, valaki más zár majd vissza az alapvonal felé, így lemaradtak Cole-ról, aki a tizenhatoson belülre érve aztán gyönyörűen felrúgta a labdát a rövid felső sarokba.

A gól után Sir Alex Ferguson még behozta van Nistelrooyt a gyakorlatilag észrevétlen Cristiano Ronaldo helyére, de ez sem hozta meg a várt sikert, sőt: a 72. percben egy gyors akciót követően Ricardo Carvalho lőtte be a hazaiak harmadik gólját.

Joe Cole-lal az egész lelátó együtt örült
Joe Cole-lal az egész lelátó együtt örült
Ettől aztán elvesztette maradék kedvét is a United, amelynek ekkor már négy gólt kellett volna lőnie, hogy életben tartsa bajnoki reményeit. A 79. percben ráadásul Rooney még szerencsétlenül is ütközött Paulo Ferreirával, és jobb sípcsontját fájlalva maradt a földön – végül hordágyon kellett levinni. A 65. perctől ráadásul John Terry is sántikálósra fogta, így Sven-Göran Eriksson angol szövetségi kapitánynak lesz némi aggódnivalója a következő órákban.

A végére a Chelsea-focisták már kényelmesen és felszabadultan labdázgattak a kedvetlen vendégek között. Drogba még kihagyott egy százszázalékos ziccert kb. egy méterről, de az utolsó percekre már mindenki többet foglalkozott a bajnokcsapat az oldalvonalnál lelkesedő cserejátékosaival és a győzelmet ünneplő drukkerekkel, mint a pályán csak a lefújásra várókkal.

A Chelsea győzelmével 12 pontos előnyre tett szert a második Manchesterrel szemben, azaz 2005 után ismét megnyerte a bajnokságot, ráadásul akárcsak tavaly, idén sem kapott ki hazai pályán José Mourinho gárdája. A londoniak nem játszották mindig a legtetszetősebb futballt az idény folyamán, de eredményességükhöz nem férhet kétség.

Premier League, 37. forduló
Chelsea-Manchester United 3-0 (1-0)
Gólszerző:
Gallas (5.), J. Cole (61.), R. Carvalho (72.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 36 29 4 3 72-20 +52 91
2. Manchester United 36 24 7 5 68-34 +34 79
3. Liverpool 36 23 7 6 51-23 +28 76
4. Tottenham Hotspur 36 17 11 8 51-36 +15 62
5. Arsenal 35 17 7 11 58-28 +30 58
6. Blackburn Rovers 35 16 6 13 46-42 +4 54
6. Newcastle United 36 16 6 14 46-42 +4 54
8. Bolton Wanderers 35 14 10 11 46-39 +7 52
9. Wigan Athletic 36 15 6 15 42-46 -4 51
10. West Ham United 36 14 7 15 49-54 -5 49
11. Charlton Athletic 36 13 8 15 41-48 -7 47
12. Everton 36 13 7 16 31-47 -16 46
13. Manchester City 35 13 4 18 41-41 0 43
14. Middlesbrough 34 12 7 15 47-55 -8 43
15. Fulham 35 12 6 17 44-55 -11 42
16. Aston Villa 36 9 12 15 39-51 -12 39
17. Portsmouth 36 9 8 19 34-58 -24 35
18. Birmingham City 36 8 9 19 28-49 -21 33
19. West Bromwich Albion 36 7 8 21 29-55 -26 29
20. Sunderland 35 2 6 27 23-63 -40 12
Legfrissebb hírek

Fantasztikus feltámadás után a Fradié a női kézilabda Magyar Kupa!; Dobogósok rossz napja, az FTC és a Paks is csak egy pontot szerzett az NB I-ben

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: Kozármisleny–Kisvárda az NB II-ben; pályán a Juventus és a Nottingham

Egyéb egyéni
3 órája

A magasság mámorában – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
3 órája

Fradi-fóbia – Bobory Balázs jegyzete

Kézilabda
3 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
3 órája

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
3 órája

Luke Littler megállíthatatlan, szenzációs játékkal a UK Opent is megnyerte

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik