Anglia, FA-kupa: nehezen jutott tovább a Liverpool

2006.01.07. 20:54
Címkék
Az FA-kupa harmadik fordulójában kétgólos győzelmet aratott a BL-címvédő Liverpool a másodosztályban középcsapatnak számító, tavaly még harmadosztályú Luton ellen, de a sikerért keményen meg kellett dolgozniuk Gerrardéknak.
Ment minden a maga rendes medrében, hiszen a 16. percben Gerrard találatával szerzett vezetést az esélyesebb vendégcsapat. Ezt követően azonban egy kicsit a várttal ellentétesen alakultak a dolgok. Howard góljával előbb egyenlítettek, majd tizenkét perc elteltével Robinson találatával már vezettek is a vendégek.

A két lutoni gól között a mérkőzésen a befejezéseknél végig dekoncentráltan játszó Cissé büntetőt hibázott.

A második félidő elején aztán megszerezte harmadik találatát is a hazai gárda: Nicholls bezzeg nem hibázta el a tizenegyest.

A hajrában nagy rohamokat vágott ki a Liverpool és harminc perc alatt Pongolle és Alonso dupláival a maga javára fordította a mérkőzést.

Utóbbi spanyol légiós góljai élményszámba mentek: a mérkőzés ötödik találatát a 93. percben úgy szerezte, hogy még a hazai kapust is kicselezte, majd 75(!) méterről lőtt a hálóba. Ekkor már ugyanis a Luton hálóőre egy szöglethez előremerészkedett az egyenlítés reményében.Xabi Alonso első gólját szinte a lesipuskásokhoz illő 32 méterről lőtte, a magát kissé elszámító és a gólvonal előtt két méterrel álló hazai kapus fölött.
FA-KUPA, HARMADIK FORDULÓ:
Luton Liverpool 3-5 (2-1)
Legfrissebb hírek

Grúzia sem okozott gondot, férfi pólósaink hibátlanok maradtak az OTP-kupán

Vízilabda
5 perce

A francia U-válogatott támadó vezette győzelemre a ZTE-t

Labdarúgó NB I
6 perce

Isael: A brazil csapat erősebb, túl kell jutnia a norvégokon

Foci vb 2026
21 perce

Válogatott kapusok is ellátogattak a Fülöp Márton kapustáborba

Labdarúgó NB I
53 perce

A franciák 150 világbajnoki gólnál tartanak

Foci vb 2026
57 perce

Gill: Ha a labda tovább is megy, az ember nem fog – ez a futball

Foci vb 2026
1 órája

Joe Hart a franciák tizenegyese előtt történtekről: „Gusztustalan, amit Paraguay művelt!”

Foci vb 2026
1 órája

Gulyás István: Mindig azt kerestem, miben tudok még fejlődni edzőként

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik