Anglia: Owen még mindig sérült, nem játszik a Wigan ellen

Vágólapra másolva!
2005.11.29. 15:08
Címkék
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Newcastle United aranylabdás csatára, Micheal Owen kisebb ágyéksérülése miatt nem játszhat a Wigan Athletic elleni szerdai Ligakupa mérkőzésen.
Michael Owen a Wigan ellen még nem, a szombaton viszont talán már ját
Michael Owen a Wigan ellen még nem, a szombaton viszont talán már ját
Michael Owen a Wigan ellen még nem, a szombaton viszont talán már ját
Michael Owen a Wigan ellen még nem, a szombaton viszont talán már ját
Graeme Souness, a csapat szakmai munkájának irányítója szerint a Real Madridtól már a szezon közben leszerződtetett támadó hiánya olyan érzékeny veszteség csapatának, mintha a Manchester Unitednak Wayne Rooneyt vagy az Arsenalnak Thiery Henryt kellene nélkülöznie.

Owen immár két hete bajlódik kisebb ágyéksérüléssel, a szombati, Aston Villa elleni bajnokin azonban remélhetőleg pályára léphet.

Nem egyedül Owen lesz a Newcastle biztos hiányzója a Wigan ellen, hiszen Celestine Babayaro sem állhat a csapat rendelkezésére.

A huszonhat éves Owen a Newcastle színeiben hat találkozón kapott lehetőséget, azokon négy gólt szerzett.

A Ligakupában két, kisebb hullámvölgybe került csapat mérkőzik meg, hiszen mind a Newcastle, mind a Wigan elveszítette legutóbbi két bajnokiját.

Előbbi idegenben még gólt sem rúgott, felelet nélkül hagyva a Chelsea hármasát és az Everton egy gólját.

Utóbbi viszont kétszer hazai pályán veszített: az Arsenal és a Tottenham is egy-egy góllal verte őket.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Premier League-t?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
1 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
2 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
2 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
2 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
2 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
3 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik