Továbbment a Miami, életben maradt a Memphis

Vágólapra másolva!
2012.05.10. 09:53
null
Carmelo Anthony és a miami LeBron James (jobbra) nagy dobópárbajt vívott az öt meccs során (Fotó: Reuters)
Címkék
Magyar idő szerint csütörtökre virradóra két mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA). Keleten a Miami Heat 106–94-re legyőzte a New York Knicks legénységét, ezzel 4–1-es összesítéssel megnyerte a párharcot, míg Nyugaton a Memphis Grizzlies hazai pályán felülmúlta a Los Angeles Clipperst, így „életben maradt".

 

Miamiban, illetve Memphisben is a sorozat életben tartása volt a hátrányban lévő alakulatok célja. A New York Knicks számára nem érkezett meg a megváltó, hiszen Jeremy Lin térdsérülése nem jött rendbe, így csak Mike Bibby maradt egyes posztra. A veterán játékmester helytállásával sem tudott viszont igazán meccsben lenni a Knicks, amely tavaly után az idén is nagyon simán vett búcsút az első körben.

A Memphis Grizzlies nemcsak, hogy életben maradt a Los Angeles Clippers ellen, de olyan győzelmet aratott, ami talán lendületet is adhat Hollins mester fiainak a következő, idegenben lejátszandó mérkőzéshez. Nézzük, hogyan alakult a két derbi!

MIAMI HEAT (2.)–NEW YORK KNICKS (7.) 106–94

Miután legutóbb kidőlt a sorból Baron Davis, felvetődött annak a lehetősége, hogy Jeremy Lin is beöltözik a szerdai találkozóra, ám végül nem sikerült olyan állapota hozni az idén felfedezett irányítót, hogy a társakkal küzdhessen, így csak Mike Bibby maradt egyes poszton a vendégeknél.

A tavaly még a jelenlegi riválisnál pattogtató kisember szépen produkált, de a lepattanó párharcot 42:36 arányban elveszítő Knicks végig csak futott az eredmény után, pedig még Carmelo Anthony is hasonló teljesítményt nyújtott, mint a negyedik összecsapáson, 35 pontot szórt.

Ugyan nincs hasonló palánkalatti duója a New Yorknak, mint a Lakersnek, de mindenképp feltűnő, hogy Anthony 31 dobásra vállalkozott, miközben a játékot sérülten vállaló Amare Stoudemire legutóbbi 20 pontos teljesítménye után csupán hét kísérletet ereszthetett el, ráadásul ki is pontozódott.

A Miamiban mindenki hozta az elvárható szintet, a James, Wade, Bosh trió egészséges munkamegosztással ért el összesen 67 pontot, s most a kispadról érkező Battier, Miller páros is egyszerre volt termékeny.

Az Indiana Pacers vár a következő körben Spoelstra mester legényeire, ami az előzmények ismeretében igencsak élvezetes párharccá kerekedhet. Az idényt nagy reményekkel kezdő New York pedig újra csalódott – annak ellenére is, hogy ennek a párosításnak abszolút nem volt esélyese.

A Heat legjobb dobói: L. James 29, Wade 19, Bosh 19
A Knicks legjobb dobói: Anthony 35, Stoudemire 14, Fields 12, JR Smith 12
A négy győzelemig tartó párharc végeredménye: 4–1 a Heat javára

MEMPHIS GRIZZLIES (4.)–LOS ANGELES CLIPPERS (5.) 92–80

A Grizzlies két, egy-egy ponttal, illetve hosszabbításban elvesztett mérkőzés után az életéért kellett, hogy küzdjön ezen az estén, s a mérkőzésből levonható tapasztalatok után el is mondható, hogy a kényszerhelyzet szépen összerázta a korábban picit fejben fáradtnak tűnő 4. kiemeltet.

PLUSZ-MÍNUSZ

A nap hőse: Zach Randolph, aki ugyan nem sok mindent csinált az első negyed után, de a nyitó játékrészben az ő „feltámadása", illetve ponterőssége hozta meg az áttörést a Memphisnek – végül 19 pontos, 10 lepattanós dupla duplával zárt.

A nap lúzere: A Los Angeles Clippers, amely nemcsak a mérkőzést, hanem Chris Pault is elvesztette Memphisben. Blake Griffin is térdbántalmakkal küzd, így könnyen gondban lehet a sorozat lezárásával.

A kulcs Zach Randolph agilis játéka volt, a sorozatban eddig 13 pont alatt átlagoló nagyember már az első negyedben 15 egységnél tartott, csapata pedig két számjegyű előnyben volt, ami nagyjából ki is tartott a végéig, bár Chris Paul szokás szerint nem hagyta veszni övéit.

A Los Angeles-iek irányítója viszont meg is sérült az utolsó pillanatokban, így lehet, hogy nemcsak a meccset vesztette el a Del Negro-legénység, hanem Pault is – mindenesetre játéka miatt izgulhat a szintén sorsdöntő, 6. felvonás előtt, amelyet két nap múlva Los Angelesben vívnak meg a felek.

Újabb rossz hír LAC-szemszögből, hogy Blake Griffin is jelentős fájdalmakkal küszködik, s rá is orvosi vizsgálatok várnak.

A Grizzlies padja egyébként továbbra is elmarad az alapszakaszban megszokott szinttől, ám amikor Nick Young kosarat sem dob az ellenfélnél, akkor nehéz ezt a potenciális fórt kézzelfogható előnnyé kovácsolni, még akkor is, ha Mo Williams 20 egységig jutott csereként érkezve.

A Grizzlies legjobb dobói:
M. Gasol 23, Z. Randolph 19, Gay 14
A Clippers legjobb dobói:
Mo Williams 20, Paul 19, Griffin 15
A négy győzelemig tartó párharc állása:
3-2 a Clippers javára

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Miami Heat (2.)–New York Knicks (7.) 106–94
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–1 a Miami javára
NYUGATI FŐCSOPORT, NEGYEDDÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
Memphis Grizzlies (4.)–Los Angeles Clippers (5.) 92–80
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Clippers javára
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik