NBA: a Nuggets nyerte az éllovasok csatáját, rangadót húzott be a Suns is

AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)AGÁRDI LÁSZLÓ (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2023.03.26. 11:57
null
A Nuggets nyerte az éllovasok csatáját Milwaukee Bucks ellen (Fotó: Getty Images)
A Denver Nuggets nyerte az éllovasok csatáját, a Hawks Trae Young kiállítása ellenére is győzni tudott, a Heat összeomlott a Nets ellen, a Kings De'Aaron Fox nélkül is hozta a kötelezőt, míg a Pelicans simán verte a Clipperst – ez történt az NBA alapszakaszának a legutóbbi játéknapján.

Denver Nuggets–Milwaukee Bucks 129–106

A második félidőben üzent a Nuggets. Az első félidő szorosan alakult a két konferencia éllovasa között, és még a harmadik negyed eleje is kiegyenlített volt, innentől kezdve viszont átkattant valami a hazaiakban, és az utolsó 19 percet 55-30-ra húzták be. Nikola Jokics agresszívan lépett fel, 31 ponttal, 6 lepattanóval és 11 gólpasszal jelentkezett, ahogyan mellette Jamal Murray (26 pont, 6 lepattanó, 9 gólpassz) is nagyot játszott, de Michael Porter Jr. (19 pont, 7 lepattanó) is kivette a részét a győzelemből. A vendégeknél egyedül Janisz Adetokounbo nyújtott kiemelkedőt, a 31 pontja mellett 9 lepattanót, 4 gólpasszt és 4 labdaszerzést is jegyzett, rajta kívül viszont senki sem dobott 13 pontnál többet, és ő is csak 7 pontot jegyzett a fordulást követően, így Mike Budenholzer ki is vette őt a meccsből szűk hat perccel a vége előtt. A Bucks előnye ezzel a vereséggel 2 meccsre csökkent a Celtics előtt, a Nuggetsnél viszont talán megnyugodhatnak valamennyire, sorozatban hármat nyertek, így 3.5 meccs az előnyük a Grizzlieshez képest.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 31/3, Murray 26/15, Porter Jr. 19/9
A Bucks legjobb dobói:
Adetokounbo 31, Allen 13/9, Lopez 13/3, Middleton 13/3

Phoenix Suns–Philadelphia 76ers 125–105

Mélyebb volt a Suns. Szinte végig a hazaiak vezettek a meccs folyamán, a 76ers leginkább csak egy-egy felvillanás erejéig tudta átvenni a vezetést, viszont 36 perc játék után így is csak 6 ponttal járt előrébb a Suns. Az utolsó 12 percben viszont robbantottak a hazaiak, 36-22-vel átrohantak ellenfelükön, és ezt a futást nagyrészt a kispad vezénylete le. Cameron Payne végigjátszotta a negyedik negyedet, ezalatt 5/7 dobását elsüllyesztve 12 pontot szerzett, továbbá kiosztott 5 gólpasszt is, de az ugyancsak csere Terrence Ross és T.J. Warren is beszórt 7-7 pontot ekkor, őket sem lehetett lecserélni. A három cserejátékos összesen 45 pontot szerzett az este folyamán, viszont a kezdőkre sem lehetett panasz, Devin Booker 29 ponttal és 5 gólpasszal, Bismack Biyombo 17 ponttal, 13 lepattanóval és 5 blokkal, míg Chris Paul (13 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz) sokoldalú játékkal jelentkezett, így a Suns tartja a negyedik helyét nyugaton.

Maxey extrája is kevés volt. James Harden ezt a meccset is kihagyta, és ezt végül azzal együtt sem bírta el a 76ers, hogy Tyrese Maxey 14/19 dobását elsüllyesztve, azon belül 7/11 triplát bebombázva 37 pontot dobott, csapatszinten így is 43,6 százalékkal céloztak mezőnyből. Joel Embiid dobásai sem estek a megszokott ütemben, ugyanakkor a büntetőire építve így is eljutott 28 pontig, 10 lepattanóig és 4 gólpasszig, ezen a duón kívül viszont csak Tobias Harris (13 pont, 3/6 tripla) tudott érdemben hozzászólni támadásban. A 76ersnek így is lehetett volna esélye a győzelemre, amennyiben nem omlanak össze védekezésben is a végén, ugyanakkor Payne lassítása megoldhatatlan feladatnak bizonyult, így az elmúlt négy meccsükön a harmadik vereségüket könyvelhették el, és arról valószínűleg már lemondhatnak, hogy utolérik az éllovas Milwaukee-t, de a Celtics megelőzése is kemény diónak tűnik, tőlük is 2 meccs a lemaradásuk.

A Suns legjobb dobói: Booker 29/6, Biyombo 17, Warren 16/6
A 76ers legjobb dobói:
Maxey 37/21, Embiid 28/3, Harris 13/9

Atlanta Hawks–Indiana Pacers 143–130

Youngnál elszakadt a cérna. Sokáig szoros meccset játszott egymással a két csapat, a harmadik negyed derekán is 84–84-es állást mutatott az eredményjelző, ekkor viszont Trae Youngnál elszakadt a cérna, és egy időkérésnél az indokoltnál jelentősen nagyobb erővel hajította a labdát a játékvezető irányába. Scott Wall játékvezető elkapta a labdát, ugyanakkor Youngot kiállították, az irányító ráadásul megkapta a szezonbeli 15. technikai figyelmeztetését is – a következő után automatikusan egymeccses eltiltás jár. A Hawks nem zuhant ettől össze, sőt, a harmadik negyed hátralévő részét 21-14-re megnyerték, és a negyedik negyedet is behúzták, és ezzel a győzelemmel megerősítették a keleti nyolcadik helyüket. Young egyébként sem játszott nagyot, 14 pontnál és 5 gólpassznál járt a kiállításakor, mellette viszont még heten értek el kétszámjegyű termést a hazaiaknál, így a rontott mezőnykísérlet nélkül 17 pontig és 17 lepattanóig jutó Clint Capela, a szintén hatékony John Collins (21 pont, 2 blokk), valamint a visszatérő Dejounte Murray (20 pont, 12 gólpassz) is.

Nehéz helyzetben a Pacers. Egyre inkább úgy tűnik, hogy le fog maradni a play-inről a Pacers, 7 meccset játszanak még az alapszakaszban, és 3,5 meccs a hátrányuk a 10. Bullshoz képest, ráadásul több olyan ellenfelük is lesz még, akik szintén a jobb helyezésekért küzdenek az utolsó két hétben. A Hawks ellen Myles Turner nem játszott, így nem sok védekezést hozott ez a meccs, ellenben támadásban náluk is nyolcan értek el legalább 10 pontot, köztük a 12/17 dobását elsüllyesztő Jordan Nwora, akinek a vezetésével 70 pontot szerzett a vendégek második sora. Ez sem volt elég, mert a hazai cserék is felpakoltak a táblára 62 pontot, és hiába remekelt Tyrese Haliburton (19 pont, 13 gólpassz) a kezdőknél, azt már nem tudták ellensúlyozni, hogy a Hawks 13 büntetővel többet harcolt ki, illetve 15/30-at hozott a triplavonalon túlról.

A Hawks legjobb dobói: Collins 21/6, Murray 20, Bey 18/9
A Pacers legjobb dobói: Nwora 33/12, Haliburton 19/6, Hield 16/12

Miami Heat–Brooklyn Nets 100–129

Összeomlott a Heat. A mérkőzés elején inkább a hazaiak jártak előrébb, a nagyszünetben 69-65-re vezettek, arra viszont nehéz magyarázatot találni, hogy mi történt a Heattel a fordulás után: az addig remekül működő támadójátékuk mindössze 31 pontra volt jó a második félidőben, a harmadik negyedet 39–18-ra, a negyediket 25–13-ra bukták el. Max Strus beszórt ugyan 23 pontot 5/9 triplával, de a fordulás után nem tudott már betalálni, az ugyancsak 23 pontig jutó Tyler Herro sem tudott mit tenni az összeomlás ellen, ahogyan Jimmy Butler (18 pont, 5 gólpassz) és Bam Adebayo (16 pont, 7 lepattanó) sem, bár így is ez a trió jegyezte a csapat kosarainak a jelentős részét a nagyszünetet követően, körülöttük a társak is mind csődöt mondtak.

Értékes lehet ez a győzelem. Közvetlen riválisát tudta megverni a Nets, ezzel a győzelemmel visszaelőzték a Miamit, és felléptek a hatodik helyre, ami biztos rájátszást jelent, ráadásul a szezon során 3–0-ra kisöpörték ellenfelüket, így az egymás elleni eredmény is mellettük áll majd, amennyiben ugyanolyan mérleggel zárnak. A Nets sikerében szokás szerint nagy szerepet játszott Mikal Bridges, aki az első félidőben szinte kizárólag a büntetővonalról élt, de idővel belelendült mezőnyből is, így 27 ponttal és 7 gólpasszal vezette csapatát. Bridges mellett Cam Johnson is nagyot játszott, 23 pontot és 5/8 triplát jegyzett, Nic Claxton (14 pont, 10 lepattanó, 4 gólpassz, 3 blokk) mindenhol ott volt, és Spencer Dinwiddie (15 pont, 7 lepattanó, 9 gólpassz) is sokoldalúan játszott, így sorozatban öt vereség után javított a Nets, és talán sikerült időben megállítaniuk a zuhanásukat.

A Heat legjobb dobói: Strus 23/15, Herro 23/9, Butler 18/3
A Nets legjobb dobói: Bridges 27/9, Johnson 23/15, Dinwiddie 15/6

Sacramento Kings–Utah Jazz 121–113

Fox hiánya is belefért. De'Aaron Fox a sérült combhajlítója miatt kiülte ezt az összecsapást, de a Kings így is hozni tudta a kötelezőt, noha a Jazz Lauri Markkanen, Jordan Clarkson, Collin Sexton és Rudy Gay nélkül nélkül is megnehezítette ellenfele dolgát. Kevin Huerter legutóbb remekül tért vissza a hazaiaknál, és most ugyanott folytatta, ahol a Suns ellen abbahagyta, 27 ponttal, 7 lepattanóval, 4 gólpasszal és 3 labdaszerzéssel zárt, ugyanakkor most leginkább a triplavonalon belülről veszélyeztetett. Keegan Murray dobálta Huerter helyett is a triplákat, 6/12-vel zárt kintről, Domantas Sabonis (16 pont, 15 lepattanó, 7 gólpassz) szokás szerint sokoldalúan játszott, és Harrison Barnes is betett a közösbe 18 pontot, Fox nélkül is remekül nézett ki a támadójáték. A Jazz leginkább a festékből élt, 70 pontot szereztek erről a területről, különösen Walker Kessler villogott, az újonc center 14/16 dobását elsüllyesztve 31 pontot jegyzett, és emellett 11 lepattanóba is belekapaszkodott. Kessler mellett Kelly Olynyk (17 pont, 8 lepattanó, 10 gólpassz) kacérkodott egy tripla-duplával, Ochai Agbaji pedig beszórt 20 pontot, de ebben az összeállításban csak a tisztes helytállásra futotta tőlük, így egymeccses hátrányba kerültek a Thunderhez és a Maverickshez képest is a play-inért folytatott harcban.

A Kings legjobb dobói: Huerter 27/6, Murray 22/18, Barnes 18/6
A Jazz legjobb dobói: Kessler 31, Agbaji 20/9, Olynyk 17

Los Angeles Clippers–New Orleans Pelicans 110–131

Ingram a hátára vette a Pelicanst. Már-már úgy tűnt, hogy a Pelicans kiszorul a play-inért folytatott csatározásból is, viszont a Clippers elleni sikerük sorozatban a negyedik volt, így utolérték a Timberwolvest és a Lakerst is, és csupán 1,5 meccsre vannak a biztos rájátszást érő helyektől – egészen pontosan a Warriorstól és a most megvert Clipperstől. Brandon Ingram a legutóbbi tripla-duplája után most 32 ponttal és karriercsúcsot jelentő 13 gólpasszal zárt, a vezérletével 36 gólpasszt osztott ki a csapat, de legalább ekkora extrát hozott Trey Murphy III is, aki a 10/12 triplájára támaszkodva szintén 32 pontot jegyzett, és rá építve 21/34 triplát dobott a Pelicans. Ingram és Murphy mellett CJ McCollum (21 pont, 8 lepattanó, 8 gólpassz) és Jonas Valanciunas (17 pont, 13 lepattanó, 4 gólpassz) is jól teljesített, miközben a Clipperst Paul George hiánya mellett az is hátráltatta, hogy Kawhi Leonard 4/16, Russell Westbrook pedig 4/12 dobását süllyesztette el. Hiába volt nagyon hatékony Eric Gordon, Ivica Zubac és Robert Covington is, illetve ért el 18 pontot és 7 gólpasszt Bones Hyland, a Clippers 21 dobással kevesebből operálhatott, és a 12 engedett támadólepattanó után is 20 pontot kaptak.

A Clippers legjobb dobói: Hyland 18/9, Gordon 15/9, Westbrook 14/3
A Pelicans legjobb dobói:
Murphy III 32/30, Ingram 32/9, McCollum 21/9

NBA, ALAPSZAKASZ
Atlanta Hawks–Indiana Pacers 143–130
Miami Heat–Brooklyn Nets 100–129
Denver Nuggets–Milwaukee Bucks 129–106
Phoenix Suns–Philadelphia 76ers 125–105
Sacramento Kings–Utah Jazz 121–113
Los Angeles Clippers–New Orleans Pelicans 110–131

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik