Megállíthatatlan a coloradói lavina, Torontót is beborította

Vágólapra másolva!
2011.10.18. 07:31
null
A korong a hálóban, David Jones (balra) eldöntötte a torontói meccset (Fotó: Reuters)
Címkék
A Toronto Maple Leafs magyar idő szerint keddre virradóra hazai pályán kikapott a Colorado Avalanche legénységétől, így oda a veretlensége; nem egészen két héttel az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rajtja után már csak két csapat, a Washington és a Detroit hibátlan. Nyeretlenekből is csupán kettő maradt, mivel a Winnipeg Jets behúzta az első strigulát a győzelmi rovatba.

 

A torontói mérkőzést eldöntő gólt David Jones szerezte a hosszabbítás második percében, amikor a hálóba kotorta a korongot Kyle Quincey lepattanó lövése nyomán. Miközben a hazaiak elveszítették a veretlenségüket – pedig Phil Kessel már a 19. másodpercben megszerezte nekik a vezetést –, az Avalanche új klubcsúcsot ünnepel: története során most először nyerte meg az első öt idegenbeli mérkőzését. A legfrissebb sikerben kulcsszerep jutott a 27 védést bemutató Jean-Sebastien Giguere-nek, aki az előző szezonban még a kanadaiak kapuját őrizte.

Sidney Crosby és Jevgenyij Malkin távollétében nem ment a Pittsburghnek – ez viszont kapóra jött a Winnipeg Jetsnek: az északi szomszéd országban idén újjászülető korábbi Atlanta Thrashers összehozta az első győzelmét a szezonban. Kyle Wellwood nyolc másodperc után megszerezte a vezetést a hazaiaknak, Tanner Glass még az első harmadban növelte az előnyt – Alekszandr Burmisztrov mindkét gól felépítésében benne volt –, s ennyi elégnek is bizonyult az első sikerhez. Kellett persze Ondrej Pavelec 28 védése is.

Az emberelőnyös helyzetek kiváló kihasználásának köszönhette a Florida, hogy megnyerte a gólokban gazdag állami (floridai) derbit. Kilenc fórból öt Panthers-gól született, s erre nem volt válasza a hazai jégen játszó Tampa Baynek. Kris Versteeg és Stephen Weiss két-két gólt és gólpasszt jegyzett, míg a védő Brian Campbell négy találat előkészítésében működött közre.

Amilyen gyengén támadott az addig eltelt időben, olyan hatékony volt az utolsó játékrészben az Edmonton. A második harmad elejétől vezető Nashville előnyét Taylor Hall 45:29-nél egyenlítette ki, két perc múlva Ryan Smyth is betalált, majd nem sokkal a végső dudaszó előtt Ryan Jones megadta a kegyelemdöfést – és akárcsak a két korábbi gólnál, Shawn Horcoff csapatkapitány ekkor is felkerült az asszisztlistára.

A kaliforniai derbi „finn csatájából" a vendég anaheimiek jöttek ki jobban, akiknek négy nap alatt ez volt a harmadik győzelmük. Teemu Selänne az első harmadban kétszer is betalált a San Jose kapuját őrző Antti Nieminek – a történet úgy lett kerek, hogy mindkétszer egy harmadik finn, Saku Koivu játszott Selänne kezére –, és ez később döntőnek bizonyult. A harmadik játékrész elején Corey Perry újra kétgólosra növelte a vendégek előnyét (3–1), s ezzel a Kacsák el is siklottak a végső dudaszóig.

NHL, ALAPSZAKASZ
11. JÁTÉKNAP
San Jose Sharks–Anaheim Ducks 2–3
Winnipeg Jets–Pittsburgh Penguins 2–1
Edmonton Oilers–Nashville Predators 3–1
Tampa Bay Lightning–Florida Panthers 4–7
Toronto Maple Leafs–Colorado Avalanche 2–3 – hosszabbítás után

 

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
2 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
2 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
2 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
3 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
3 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
3 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik