NBA: Michael Jordan bejelentette, Brown távozik a kispadról

2010.12.23. 12:23
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Charlotte Bobcats tulajdonosa, Michael Jordan bejelentette, hogy a csapat gyenge szereplése miatt Larry Brown edző távozik, helyette pedig Paul Silas folytatja a munkát ideiglenesen.

A Charlotte legutóbbi négy mérkőzésén vereséget szenvedett, ráadásul ebből háromszor legalább 31 ponttal kapott ki. A csapat a szezonban eddig csupán kilenc győzelmet tud felmutatni a 19 vereség mellett, így a Chicago Bulls élő legendája, Michael Jordan szerdán bejelentette Brown távozását.

„Nehéz döntés volt mindkét fél számára, de muszáj volt így tennünk. Szeretném megköszönni Larrynek mindazt, amit a klubért tett. Kulcsszerepe volt abban, hogy az előző szezonban a csapat – történelmében először – bejutott a rájátszásba” – nyilatkozta Jordan, a Bobcats tulajdonosa.

A 70 éves szakember munkáját Paul Silas veszi át a szezon végéig, aki korábban a Cleveland Cavaliersnél is megfordult, amelynél ő volt többek közt LeBron James első edzője is.

Legfrissebb hírek

NBA: LeBron James vezérletével a Lakers kiütötte a Houstont

Amerikai sportok
13 perce

Maratoni szünet után Miamiban új bajnokság indul

F1
43 perce

Vívás: mind a négy magyar főtáblás a női kardozók incshoni Grand Prix-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Úszás: Kós Hubert 200 háton meggyőző fölénnyel nyert Fort Lauderdale-ben

Úszás
1 órája

Mentőöv – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
1 órája

Már az elődöntőben összecsap a Ferencváros és a Győr a női kézilabda MK-ban

Kézilabda
1 órája

Hornyák Zsolt: Kezd összeállni az a csapat, amely egymásért tud küzdeni

Labdarúgó NB I
2 órája

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
9 órája
Ezek is érdekelhetik