Címvédésre készül az FTC, de új kihívókkal kell megküzdenie

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2025.05.30. 06:45
null
Négyes döntő magyar főszereplőkkel: az FTC-Telekom újabb diadalra készül a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, de ehhez Angyal Dánielnek, Burián Gergelynek és Vigvári Vincének is lesz egy-két szava.

Dusan Mandics blokkolt, Vo­gel Soma eksztázisba került. Hét másodperc volt hátra a férfi vízilabda Bajnokok Ligája döntőjéből, Vogel annak rendje és módja szerint oldalra dobta a labdát, Német Toni pedig karon ragadta a vezetőedzőt, Nyéki Balázst, aki nem tudott, nem is akart ellenállni. Amint felharsant a dudaszó, a stábtagok már csuromvizesek voltak, ferencvárosi fieszta kezdődött a máltai éjszakában. Az FTC megszakította az olasz Pro Recco nagy sorozatát, az előző idényben mindent megnyertek a zöld-fehérek, vagyis azt gondolná az ember, hogy magasabbra már nem kerülhet a léc.

Dehogynem kerülhet!

„Nézegettem a tavalyi idény után a vízilabda Bajnokok Ligája történetét, és nem találtam olyan magyar csapatot, amely megvédte volna a címét. Abban a pillanatban megtaláltam a motivációt. Nem mintha különösebben keresgélni kellett volna… – mondta a klubmédiának Nyéki Balázs, aki 2023 nyarán vette át a Ferencváros irányítását. – Fontos, hogy a négyes döntő minden pillanatát megéljük és élvezzük, ez kell ahhoz, hogy mindenki a legjobb teljesítményt nyújtsa Máltán. Az edzéseken és a felméréseken azt láttuk, hogy jó állapotban vannak a játékosok, de nem feltétlenül a fizikai, hanem inkább a mentális tényezők dönthetnek. Az elmúlt másfél hónapban hétről hétre javult a játékunk.”

 

ÜLDÖZŐBŐL ÜLDÖZÖTT LETT A FERENCVÁROS

A nemzetközi sajtó is elismerően ír a Ferencváros meneteléséről. A Total Waterpolo szerint a magyar bajnok átvette a Recco szerepét, kiemelkedik a mezőnyből, egyértelmű esélyese a Bajnokok Ligájának. Az olaszokkal ezúttal valóban nem kell számolni, anyagi nehézségek miatt csak a második számú sorozatban, az Eurokupában tudtak indulni (meg is nyerték), ugyanakkor új kihívók tűntek fel a horizonton. A szakértők a két magyarral, Burián Gergellyel és Vigvári Vincével felálló Barcelonetát tartják az FTC első számú vetélytársának, a jól erősítő katalánok több mint egy évtized után jutnának ismét döntőbe. A francia Marseille évek óta dörömböl az ajtón, de most először lépte át a küszöböt, a szerb Novi Beograd pedig úgy is ott van a pénteken kezdődő máltai négyes döntőben, hogy valamelyest gyengült a kerete.
„A négy legjobb csapat jutott el a végjátékig, mindegyik alaposan megdolgozott érte. Lehet, hogy sokan az Olympiakoszt várták az elődöntőbe, de a Novi Beograd és a Marseille is megérdemelten van itt– hangsúlyozta az FTC vezetőedzője a Waterpolo 360 szakportálnak adott interjúban.– Egy éve nem minket tartottak esélyesnek, ezúttal nagyobb a nyomás rajtunk, ami jelenthet kihívást, de önbizalmat is adhat. Meglátjuk, hogy hat a játékosokra, mindenesetre az idényben eddig azt tapasztaltam, hogy magabiztosan ugranak vízbe. A sikerek hatására nőtt az elvárás, lehet, máshogy látnak minket kívülről, de a hozzáállásunk nem változott.”

NEM SZABAD LEBECSÜLNI A MENETELŐ FRANCIÁKAT

A külső szemlélők úgy is értékelhetik az idényt, hogy a Ferencváros könnyedén vette az akadályokat, elvégre az eddigi 47 mérkőzéséből 46-ot megnyert, a hazai porondon immár százmeccses a veretlenségi sorozata. A számok nem hazudnak: hét BL-találkozóján győzött legalább nyolc góllal az FTC, amely a legtöbb gólt szerezte és a legkevesebbet kapta a mezőnyben – a zöld-fehérek gyors játékára utal, hogy lefordulásból is ők voltak a legeredményesebbek. Nyéki Balázs viszont úgy véli, a dominancia ellenére korántsem volt sima a Máltára vezető út, ráadásul a négyes döntő más szint, mint az első és a második csoportkör volt. Az utóbbiban oda-vissza találkozott a Barcelonetával a Ferencváros, amely a budapesti kiütésből (18–10) erőt és önbizalmat, az idegenbeli szétlövéses vereségből pluszmotivációt meríthet.

 

A népligeti munkamorált ismerve talán még jól is jött a barcelonai fiaskó a Fradinak, amely még egy sebességi fokozattal feljebb kapcsolt.

A vasárnap esti döntőben újra összekerülhet a két sztárcsapat, de ehhez azért a Marseille-nek és a Novi Beogradnak is lesz egy-két szava. Az elődöntőben a katalánok a szerbekkel találkoznak, míg a Fradinak az Angyal Dániellel felálló franciákon kell túljutnia. Nyéki Balázs már az idény előtt érezte, hogy ha nem kerül össze a második körben az FTC és a Marseille, az elődöntőben játszanak egymással a felek – így is történt. A szakember Európa egyik legerősebb csapatának tartja a pénteki riválist, amely az elmúlt hónapokban egyénileg és csapatként is rengeteget fejlődött. Angyal mellett Thomas Vernoux, Ugo Crousillat, valamint Andrija Prlainovics is a Marseille-t erősíti, és még sorolhatnánk a klasszisokat, akiket Manhercz Krisztián kimondottan jól ismer.

„A mottónk, hogy nap mint nap dolgozzunk keményen, maradjunk két lábbal a földön és tiszteljük egymást. Az idény során végig az volt a fejemben, hogy milyen jó lesz Máltán, a négyes döntőben játszani, ezért küzdöttünk az elmúlt időszakban. Egyértelmű a célunk, szeretnénk megvédeni a címünket, és mindent megteszünk azért, hogy sikerüljön” – mondta az FTC kapusa a sajtótájékoztatón.
VOGEL SOMA

„Az idény közben gyakran beszélgettünk Angyal Danival és a korábbi csapattársaimmal, a vízben viszont nincs barátság. Nagyon jól éreztem magam Franciaországban, de nem úgy állok az elődöntőhöz, hogy a barátaim, az előző csapatom ellen játszunk, hanem úgy, hogy mindenáron bejutunk a döntőbe. Egy esélyünk van rá, szóval könyörtelennek kell lennünk– mondta a Nemzeti Sportrádiónak a 28 éves Manhercz, aki a 2023–2024-es évadban a Marseille-t erősítette, mielőtt hazatért a Ferencvárosba.– Már akkor is benne volt a csapatban, hogy képes a négy közé jutni, emlékszem, a Pro Recco és a Novi Beograd ellen is három-három góllal vezettünk hazai medencében. Ami akkor nem sikerült, ezúttal összejött, a belgrádiakat és az Olympiakoszt egyaránt megverte otthon a Marseille, eközben a papíron erősebb görögök más csapatok ellen is fontos pontokat veszítettek.”

SZABADTÉRI EDZÉSEKKEL HANGOLT A MAGYAR BAJNOK

A franciák újabb bravúrra készülnek, de a Ferencváros mindent megtesz, hogy ne fogják ki a szelet a vitorlájából. A magyar bajnok a Margitszigeten szabadtéri edzésekkel modellezte a máltai körülményeket, csütörtökön pedig már a helyszínen végezte a finomhangolást. Nem csupán a nyitott uszoda miatt lesz különleges a négyes döntő, a kezdési időpontok is rendhagyóak: a pénteki elődöntőt és győzelem esetén a vasárnapi finálét is 21.30-tól játssza az FTC.

„Szokatlan az időpont, de együtt tudunk élni vele, alkalmazkodunk a helyzethez. Ami a nyitott uszodát illeti, a Margitszigeten szabad ég alatt gyakoroltunk, igyekeztünk olyan körülményeket előállítani, amilyenek Máltán várnak ránk– hangsúlyozta Manhercz Krisztián.– Amikor elkezdtük az idényt, négy trófeát akartunk megszerezni, és nagyon sok energiát fektettünk abba, hogy sikerüljön. A magyar bajnoki döntőt még nem felkészülésként éltük meg, a Vasas és a Marseille egyébként is más vízilabdát játszik, azóta viszont alaposan elemeztük a franciák taktikáját. Ez az a szakasza az évadnak, amiért a novemberi esős kedd délutánokon is megéri dolgozni, és bár fárasztó hónapok vannak mögöttünk, ezt félretesszük az utolsó két mérkőzésünkre, mert dolgozik bennünk az adrenalin. Nem elégszünk meg azzal, amit eddig elértünk, újra meg újra bizonyítani szeretnénk.”     

Ha sikerülne, az FTC lemásolná az előző idényét: mindössze egy vereséggel zárna a BL-ben, Nyéki Balázs pedig ismét csobbanhatna egyet Máltán. Most még indokolt a feltételes mód – vasárnap este már remélhetőleg nem lesz rá szükség.

1972–1973OSC
1978–1979OSC
1979–1980Vasas
1984–1985Vasas
1993–1994UTE
2003–2004Honvéd
2016–2017Szolnok
2018–2019FTC
2023–2024FTC
A FÉRFI VÍZILABDA BEK/BL MAGYAR GYŐZTESEI
 

– Milyenek az első benyomásai Máltáról?
– Szerda este érkeztünk meg, azóta csak arra összpontosítunk, ami péntektől vasárnapig vár ránk az uszodában – válaszolt Angyal Dániel a Marseille bekkje. – Minden a legnagyobb rendben van, a körülmények megfelelőek, a feltételek egyenlőek, szóval nincs okunk panaszra.
– Mire helyezik a hangsúlyt az utolsó edzéseken?
– Sok mindent már nem lehet ilyenkor csinálni, a mérkőzések előtt bevált rutinunk szerint készülünk, igyekszünk megszokni az uszodát és a környezetet. Az utolsó napokban egyébként sem tudnánk nagy csodát tenni, a pénteki elődöntő is ugyanolyan vízilabdameccs lesz, mint a többi.
– Azért bizonyos szempontból mégiscsak más, elvégre a Marseille még nem járt ilyen magasságokban, először jutott a legjobb négy közé a Bajnokok Ligájában.
– Senkin sem érzem a csapatból, hogy túlizgulná a helyzetet, mindenki felnőtt a feladathoz és teszi a dolgát. Évek óta arra készül a Marseille, hogy a négy közé jusson, ennek megfelelően alakította ki a klubvezetőség a keretet. Eddig nem sikerült, most igen, de azért nem történt akkora meglepetés, reálisan nézve itt a helyünk a négyes döntőben.
– A péntek esti elődöntőben a Ferencvárossal találkoznak. Hogyan lehet megtréfálni a címvédőt, van egyáltalán sebezhető pontja?
– Nincs olyan csapat, amelynek ne lenne, és bár a Fradi kétségkívül nagyon erős, attól szép a sport, hogy nem a papírforma alapján osztják ki az érmeket, minden a medencében dől el. Nehéz lesz meglepni a Ferencvárost, de ha szinte tökéletesen hozzuk a saját játékunkat, legalább méltó ellenfelei lehetünk. Ennél persze többre készülünk, győzni szeretnénk.

„Mindenki felnőtt a feladathoz”

A Barceloneta is a trónra pályázik – két magyarral a soraiban

A Novi Beograd az előző három kiírásból kétszer döntőt játszott, mégis a Barceloneta esélyesebb a fináléba jutásra – az erőviszonyok jelentőségéről a katalánok magyar balkezesével, Burián 
Gergellyel beszélgettünk.

Ugyanaz pepitában: a Ferencvároshoz hasonlóan a Barceloneta is rendkívül meggyőzően teljesített az idényben, mindkét csapat a másiktól szenvedte el egyetlen vereségét a Bajnokok Ligájában. Más kérdés, hogy miközben a katalánok szétlövéssel múlták felül a zöld-fehéreket, a magyar bajnok a Komjádi uszodában valósággal kiütötte riválisát, de Álvaro Granadosék az idény hátralévő szakaszában bizonyították, hogy egyszeri kisiklás volt a budapesti.

A Bajnokok Ligájában egy pillanatig sem forgott veszélyben a barcelonaiak továbbjutása (a Savonát és az CSM Oradeát is oda-vissza legyőzték), a spanyol bajnokságban pedig ellentmondást nem tűrő játékkal értek ismét a csúcsra, sorozatban a huszadik elsőségüket ünnepelték. A Sabadell elleni döntő első mérkőzésén nem volt kérdés, a második már szorosabban alakult, de Burián Gergely elmondása szerint cseppet sem bánták, hogy a négyes döntőre készülve nagy ellenállásba ütköztek.

 

Immár 11 éve annak, hogy a Barceloneta megnyerte a Bajnokok Ligáját, és bár azóta ötször is elődöntőt játszhatott, egyszer sem tudta beverekedni magát a fináléba. A tavalyi erősítések láttán viszont nagyon úgy tűnik, hogy eljött az áttörés ideje: Burián mellett Vigvári Vince is Spanyolországba igazolt, aki kapásoldalon a világklasszis Álvaro Granadosszal játszhat együtt. És akkor még nem szóltunk a csapat motorjáról, Felipe Perronéról, aki 39 évesen is vezérként pólózik, labdaszerzésekben és blokkokban egyaránt vezeti a vonatkozó BL-rangsort. A kapuban Unai Aguirre tapossa a vizet, vagyis hátul kimondottan erősek és stabilak a katalánok.

„A legfontosabb meccseket a védekezés dönti el, és bár az FTC elleni budapesti mérkőzésen semmit sem tudtunk megvalósítani abból, amit elterveztünk, azóta sok mindent helyretettünk – mondta érdeklődésünkre a Barceloneta 27 éves balkezese, Burián Gergely. – Támadásban kimondottan gyorsak vagyunk, az állóképességünk is megvan hozzá, hogy az utolsó negyedig nagy tempót diktáljunk. Ahogy a világversenyeken a negyeddöntő, ezúttal az elődöntő lesz a kulcsmeccs – egy mérkőzésen nem sokat számítanak az erőviszonyok, az esélyes hibáit kihasználva a másik csapat új erőre kaphat. Csak a Novi Beogradra koncentrálunk, nem foglalkozunk a döntővel és a különböző forgatókönyvekkel. Megkerestük a szerbek gyenge pontjait, amelyeket támadnunk kell ahhoz, hogy eredményesek legyünk.”

Burián Gergely szerint a taktikai fegyelmezettség elengedhetetlen ahhoz, hogy működjön a támadójáték, amit az elődöntőre kitalált a szakmai stáb. Az előző három kiírásból kétszer döntőt játszó Novi Beograd kerete kevésbé tűnik erősnek, mint az elmúlt években, ám a két csoportkörben mutatott teljesítményük alapján a szerbeket sem lehet elintézni egy kézle­gyintéssel.

Bizonyára akadtak, akik felhúzták a szemöldöküket, amikor a vizes sportokat tömörítő európai szövetség 2024 januárjában bejelentette, hogy a következő három évben Máltán rendezik meg a férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjét. Hazai csapatnak értelemszerűen nem szurkolhatnak a helyiek, ám a tavalyi fináléra így is megtöltötték az uszodát, tudniillik a sportág korántsem ismeretlen arrafelé, a nyári bajnokságok az európai klasszisok körében is népszerűek. A tornának otthont adó létesítmény pedig lenyűgöző, a National Pool Complexben a szabad ég alatt játszhatnak villanyfényes meccseket a csapatok, alighanem ezúttal is telt ház előtt. Az alapítása századik évfordulóját ünneplő máltai szövetség már a csütörtök délutáni sajtótájékoztatónak is megadta a módját, ugyanis a ragyogó napsütést kihasználva a tengerparton nyilatkoztak a résztvevők – a hosszú asztal közepén természetesen a győztesnek járó trófea díszelgett.

 
Tengerparti sajtótájékoztató, villanyfényes meccsek

Semmit sem ad ingyen a Marseille

Története során először jutott Európa legjobb négy csapata közé a francia Marseille, de már korábban is megmutatta oroszlánkörmeit a nemzetközi kupaporondon.

Bravúr vagy realitás? Megoszlanak a vélemények arról, hogyan érdemes értékelni a Marseille menetelését a Bajnokok Ligájában: az Olympia­kosz esélyesebbnek tűnt a négyes döntőbe jutásra, de az elmúlt évek tudatos építkezése láttán korántsem váratlan a franciák előretörése. A Ferencváros útját is jó néhányszor keresztezték a közelmúltban, és általában feladták a leckét – más kérdés, hogy nem feltétlenül ezekből a találkozókból kell kiindulni, mert azóta számottevően erősödött a zöld-fehérek kerete.

 

A hat évvel ezelőtti európai Szuperkupa-döntőre speciel szívesen emlékszünk vissza, már csak azért is, mert azon a nyáron nyerte meg először a Bajnokok Ligáját az FTC. Az Eurokupa-győztes Marseille nem adta olcsón a bőrét, a nagyszünetben négy góllal vezetett, mégis a Fradi győzött hárommal. A 2021-es BL-negyeddöntő sima volt, 14–6-os győzelemmel robogott át a franciákon a Ferencváros, amely a 2022–2023-as évadban a csoportkörben találkozott velük, a hazai egygólos győzelmet idegenben fájó vereség követte.

Érdekesség, hogy abban az idényben a nyolc közé sem jutott a Marseille, az előző évadban viszont ott volt a második csoportkörben, otthon megszorongatta a Pro Reccót és a Novi Beogradot, de a négyes döntőről lemaradt. Thomas Vernoux időközben világklasszissá nőtte ki magát, többek között rá is érdemes figyelnie a Ferencvárosnak, amelynek minden posztra jut legalább hasonló kaliberű játékosa – ezért is számít esélyesnek a péntek esti elődöntőben.


VÍZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ, MÁLTA
PÉNTEK
ELŐDÖNTŐ
19.30: Novi Beograd (szerb)–Barceloneta (spanyol)
21.30: FTC-Telekom Waterpolo–CN Marseille (francia) (Tv: M4 Sport)
VASÁRNAP
HELYOSZTÓK
19.30: a 3. helyért 
21.30: döntő

Vízilabda
Tegnap, 7:35

Medvebőr és önbizalom – Deák Zsigmond jegyzete

NS-VÉLEMÉNY. Nincs más feladatunk, mint kiszurkolni a papírformát: hajrá, Fradi!

 

 

Legfrissebb hírek

A Marseille legyőzésével ismét BL-finalista az FTC vízilabdacsapata

Vízilabda
14 órája

Drámai ötméterespárbajban jutott döntőbe a Novi Beograd a férfi vízi BL-ben

Vízilabda
16 órája

Nyéki Balázs: Az esélyesség egyben teher

Vízilabda
2025.05.29. 22:25

Meghosszabbította kapusa szerződését a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 16:53

A Lokomotív Moszkva nem veszi meg Szevikjant a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:56

Ez a 82 csapat indul harcba a Bajnokok Ligája 2026-os budapesti döntőjéért

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 12:42

Technikás és nagy munkabírású futballista a Ferencváros első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:26

Szöllősi-Zácsik Szandra: Nem volt egy bonyolult beszélgetés, gyorsan igent mondtam

Kézilabda
2025.05.27. 13:21
Ezek is érdekelhetik