BL: a Buducsnoszt védője szerint egész Montenegró megérdemelné a továbbjutást

H. Á.H. Á.
2025.07.14. 17:35
null
Dakics (balra) bizakodó (Fotó: fk-buducnost.me/
Mint ismert, a Bajnokok Ligája selejtezőjének 2. fordulójában a Ferencváros ellenfele az örmény bajnok FC Noa és a montenegrói bajnok Buducsnoszt Podgorica párharcának a továbbjutója lesz. Az első meccsen hazai pályán a Noa 1–0-ra legyőzte a Buducsnosztot, a montenegróiak védője, Damjan Dakics szerint a csapatban megvan a képesség a fordításra.

A múlt heti első meccsen Örményországban Dakics csereként a második félidő közepén lépett pályára, s két perccel később szerezte meg a mérkőzés egyetlen gólját a Noa, így jelenleg az örmények állnak közelebb ahhoz, hogy a második fordulóban a Ferencváros ellen léphessenek pályára. Ez azonban nem különösebben foglalkoztatja a montenegróiak 21 éves védőjét, Damjan Dakicsot, aki szerint a Buducsnosztnak megvan az esélye arra, hogy a maga javára fordítsa a párharcot.

„Az első meccs eredménye motivál minket, csakúgy, mint a támogatás, amit a találkozó után kaptunk a szurkolóktól. A játékunk rendben volt, voltak lehetőségeink, és korlátozni tudtuk az ellenfél minőségi játékosait. A visszavágón is ezt szeretnénk csinálni, sőt, még jobban szeretnénk teljesíteni, agresszívebben és gyorsabban szeretnénk játszani a hazai közönség előtt. Az álmunk, hogy továbbjussunk. A csapatban mindannyiunknak az a célja, hogy továbbjussunk, majd kiharcoljuk, hogy egyszer egy európai kupasorozat csoportkörébe jussunk. Ehhez azonban az első és nagy lépés, hogy kedden legyőzzük a Noát. Igazából ezt egész Podgorica, sőt, egész Montenegró is megérdemelné, és ehhez a továbbjutással nagyon közel kerülhetnénk” – utalt Dakics arra, hogy a BL második selejtezőkörébe jutó csapatoknak legrosszabb esetben is biztos a helyük a Konferencialiga-csoportkör előtti utolsó rájátszásban.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
JÚLIUS 15., KEDD
21.00: Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Noa (örmény)

Az első mérkőzést 1–0-ra nyerte a Noa, a párharc győztese pedig a Ferencvárossal találkozik a második fordulóban.

 

Legfrissebb hírek

Manhercz Krisztián: Ritka, hogy idény közben ilyen szintű csapattal gyakorolhatunk

Vízilabda
2026.09.23. 11:39

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Gólok, gólörömök és pontosztozkodás Nyíregyházán – képek

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Temesvári Attila: Bódog Tamással a kispadon két-három ponttal többet szereztünk volna

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 14:22

Szinte végig vezetve győzött a Ferencváros a Sola otthonában

Kézilabda
2026.09.19. 17:32