Sportrádió: a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntője előtt a Ferencváros

T. Z.T. Z.
2024.06.04. 18:39
Nyíri Zoltán volt a Hazafutás vendége (Fotó: Dömötör Csaba)
Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezetője volt Németh Kornél vendége a Sportrádió Hazafutás című műsorában kedden.

 

A Ferencváros június 5–7. között Máltán szerepel a férfi vízilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjében. A nagy megméretés előtt Nyíri Zoltán, a zöld-fehérek ügyvezetője járt a Sportrádióban, és beszélt egyebek mellett csapata esélyeiről:  „A magyar mezőnyben sikerült mindent megnyerni, de azt gondolom, ez azért a realitás – mondta el Németh Kornélnak Nyíri Zoltán. – Most viszont megmérnek minket, ez már a nemzetközi mezőny. Most kiderül, hogy a Ferencváros – amely Magyarországon ennyivel előrébb van – mit tud kezdeni a világ három legjobb csapatával. Ha sikerül két győzelemmel zárni az idényt, akkor ez nem csak hazai királyság volt, ha viszont két vereséggel zárunk, akkor csak hazai királyságról beszélhetünk. Ebben az esetben le kell ülni, és meg kell nézni, hogy hol kell javulni ahhoz, hogy a nemzetközi mezőnyben is jobbak legyünk.”

„Sok csapat cserélne velünk, de az igazi teszt most jön. Ha átmegyünk rajta, akkor nagy boldogság lesz, ha nem, akkor jövőre újra megpróbáljuk” – tette hozzá Nyíri.

A teljes műsort ide kattintva hallgathatja meg!

 

Legfrissebb hírek

Fekete Gergő: Teljesíteni kell, vagy más lép a helyünkre

Vízilabda
2026.06.02. 15:06

Nyíri Zoltán: A Ferencváros minden szakosztálya elindul az első osztályban

Egyéb egyéni
2026.05.28. 14:48

Férfi vízilabda ob I: nyert a Szeged, egyenlített az 5. helyért folyó párharcban

Vízilabda
2026.05.22. 20:00

Férfi vízilabda BL: magabiztos győzelemmel zárta a negyeddöntős kört a címvédő FTC

Vízilabda
2026.05.20. 21:58

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2026.05.19. 20:32

Új elnököt választott az Egri Vízilabda Klub, Szécsi Zoltán távozik

Vízilabda
2026.05.15. 18:23

Gyász: elhunyt Haufe Tamás KEK-győztes vízilabdázó

Vízilabda
2026.05.12. 13:43

Varga Dénesék nyerték az amerikai vízilabda-bajnokságot

Vízilabda
2026.05.04. 11:35
Ezek is érdekelhetik