Levezetés – a pólódöntő margójára

A Vasas–Eger finálé második felvonását Kemény Dénes, a harmadikat a kapitányt három olimpián keresztül orvosként, statisztikusként, támaszként segítő dr. Pavlik Gábor mellett volt szerencsém megtekinteni. Ugrálhatott körülöttünk „Hajrá, Eger!” pólóban kiabáló újságíró, Angyalföldért nem éppen angyali ábrázattal rikítozó pólószakértő, mértéktartó, semleges véleményekkel megfűszerezve teltek a percek. Az oroszlánbarlangban (értsd: medencepart) aztán a meccsek után extra nagy adagban jött előbb csütörtökön a Vasas, vasárnap az Eger oldaláról a bírózás, a jegyzetfüzet megtelt a „nem értenek hozzá”; „miért teszik tönkre a munkánkat?”; „fogalmatlanok!” és ezeknek különböző, esetenként a jó ízlés határát is súroló mondatokkal.

Hogy ebben semmi meglepő sincs?

Valóban. Az eredményeik mellett a pólósok attól bájosak (női szemmel persze másért…), hogy adott pillanatban el is hiszik, amit mondanak, ártatlan szemekkel képesek előadni fájdalmaikat, napokkal később aztán többnyire maguk is jót mosolyognak az eseményeken.

Arról nem beszélve, hogy történhetett voltaképpen bármi a vízben, a víz alatt (történik, tudjuk!), egymástól kezet fogva, afféle pólós barátságpuszival válnak el. Milliókról döntő partik ide vagy oda, a sportbarátság előbbre való. Náluk igen.

A sportág szubjektív mivolta közismert, így természetesen a 2012-es finálé is hangos a bírózástól. Ez rendjén is volna. Ha kiveri a biztosítékot a szakembereknél, akkor is kijelentem: meggyőződésem, ilyen kaliberű meccseket, csatákat, ad abszurdum víziháborúkat nem is lehet, ergo lehetetlen jól vezetni… Következetesen igen, de ez nem feltétlen egyenlő a jó minősítéssel.

Itt ilyen, azt gondolom, nincs.

A szubjektivitás kiírtja.

Szóval, a bírózás a finálék velejárója, így ezt ne is ragozzuk tovább, szépen lassan az aranypárharcban vesztes egriek is leállnak majd róla – kiindulópontnak tökéletesen megteszi az amúgy érthetően túlfűtött Gerendás György vasárnap esti nyilatkozatának miniatűr része, miszerint: „Az alapszakasz teljesítménye alapján a Vasas teljesen megérdemelten nyerte meg a bajnokságot.” Tekintettel arra, hogy a döntőt a rájátszás dönti el, és abban a mester szerint nem a végén befutott csapat volt a legjobb, még némi puhítás vár a szakvezetőre – úgy 48/72 óra bizonyosan megteszi…

Amihez viszont 48/72 nap is kevés, és 4872 is az lesz, az a finálét követő történtek megemésztése. Az, hogy rossz volt nézni, finoman fogalmazva nem fejezi ki azt, amit az ember ott kint, a Komjádi-uszodában érzett. Na nem a Vasas játékosainak, szurkolói 99 százalékának ünneplésére gondolok, mert a győztes mámoros fiesztáját mindig jó testközelből megélni. Olimpiai bajnokok, többszörös magyar bajnok családapák ugráltak, mint gyerekek, ahogy kell, ahogy egy ilyen diadalt ünnepelni illik. Nagyszülők, gyerekek fotózkodtak a bajnokokkal, tucatjával születtek az autogramok, ahogy ilyenkor dukál.

Sajnos azonban más is történt…

Az egriek, élükön a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltánnal, összetűzésbe keveredtek a kispad mögötti szurkolók egy kicsiny, alaposan túlfűtött részével.

Hogy pontosan mi történt, csak és kizárólag az ott lévők tudják.

Hogy pontosan mi történhetett, csak és kizárólag a Komjádiban sűrűn megfordulók sejthetik.

Egy biztos: az, hogy a 2012-es bajnoki döntő után rendőrök veszik fel az uszoda semleges sarkában (hm) az ezüstérmet szorongató kapus vallomását („Megütöttek!”); az, hogy a tumultust látva kis híján egri ultrák siettek kedvenceik segítségére, és ha nincs az őket visszatartó egyetlen, a láthatóan begőzölt hevesieknél egy számmal (magasság, kiló) kisebb, ámde annál határozottabb rendfenntartó, tömegverekedésbe torkollik az este; az, hogy a BRFK kommunikációs osztályával kell kapcsolatot tartani a meccs után; mind-mind egészen elképesztő, méltatlan, randa befejezését jelentik a szezonnak. (Így törpül el az utolsó öt perc óramizériája, amely kabaréelemekkel színezte az estét, mert midőn mindkét oldalról odarendeltek a tartalék-időmérőhöz egy-egy embert, hogy tájékoztassák az edzőket, mennyi idő is van hátra, minden volt, csak 21. századi nem – na, de ez egy másik, az uszodagondokra a maga eszközeivel rávilágító probléma.)

Olcsó poén lenne azt írni, hogy sajnos időközönként az uszodába is betör a magyar futballpályákon észlelhető „feeling” – pedig, azt gondolom, van benne valami. Sajnos, egyre inkább van benne valami…

Régen az intelligensek sportjaként aposztrofálták a vízilabdát, az őt körülvevő közeggel együtt.

Rég volt, szép volt…

Mindazonáltal rögzítem is gyorsan: eszem ágában sincs leszólni a sportágat! Több okból sem. Mert szeretem, mert igenis rengeteg benne az intelligens ember, mert az eredmények önmagukért beszélnek. Viszont mindennemű pszichológiai papír nélkül azt gondolom, bizonyos szempontból nem több, de nem is kevesebb, mint jó néhány, szintén nagy érdeklődésre számon tartott társa.

Sajnos, egyre nagyobbak az indulatok a sportpályákon, és ez alól a vízilabda sem kivétel. A szurkoló, a jegyet váltó vagy éppen belógó emberek egy része olyan indulattal ül/áll, beszél/kiabál a lelátón, hogy azt bizony nehéz elviselni. Valószínűleg Szécsi Zoltán sem tudta.

Jöhetnénk azzal, hogy egy profi sportolónak igenis mindent el kell tudnia viselni, amit onnan kap, ám én speciel megértem, ha van úgy, elszakad a cérna. Az egriek, élükön a kapussal, a tőlük fél méterrel állóktól nem kis szitokáradatot kaptak.

A jó érzésű embereknek (tudom, ők ne menjenek sporteseményre, igaz…?) már ez is sokkoló.
Na, de akkor minek számít az ütés?!

Az uszodagondokról ezer és ezer cikk született már, ám erre fogni ezt az undorító performanszt, nem célszerű. Ez pusztán a mai világnak, a mai nehéz, néha reménytelen helyzetnek a még reménytelenebb kifejezése. Van, aki feszültség-levezetésnek hívja.

Túl sok a feszültség, az biztos.

A levezetését még tanulnunk kell…

Ui.: Szécsi Zoltán tippem szerint ott lesz a londoni csapatban. Szécsi Zoltán a tippem szerint Londonban zsinórban negyedik alkalommal nyer olimpiai bajnoki címet a magyar válogatottal. Szécsi Zoltánt tippem szerint a Vasas szurkolói is éltetik majd a válogatott meccseken, majd az első bajnokin. Van remény?

A Vasas–Eger vízilabda bajnoki döntő harmadik mérkőzéséről itt olvashat részleteket, míg a lefújást követő eseményekről itt találja helyszíni tudósításunkat!