Erődemonstráció a román válogatott ellen

Két éve Barcelonában a horvátok elleni 7-7-es döntetlennel kezdte meg a világbajnoki címig vezető útját a magyar férfi vízilabda-válogatott, majd a következő meccsén három negyeden át szenvedett a románok ellen Kemény Dénes szövetségi kapitány együttese, úgy, hogy rongyosra forgácsolták a kapufát a játékosok.

Noha annyiban most is hasonló volt a helyzet, hogy keleti és déli szomszédainkkal ismét összehozta a sors a címvédő magyar együttest, abban azonban különbözött a két évvel ezelőttitől, hogy most a románok ellen kezdtek Kásásék, és - ami még fontosabb - ezúttal nem "szenvedtek".

A barcelonai 1-1-es első negyedhez képest most előbb Molnár "zsákolt" centerpozícióból emberelőnyben, majd Kásás szemkápráztató mozdulattal ejtett öt-hat méterről Stoenescu kapus fölött a bal sarokba (0-2). Noha a játékrész végén Varga Dániel kisbüntetése után Florin Bonca szépített (1-2), csak úgy tűnt, hogy szoros volt ez a negyed, valójában azonban előrevetítette a későbbi macska-egér játékot.

A folytatásban ugyanis hiába kezdték el kiszórni a magyarokat a bírók - de legalábbis szigorúbbak voltak velük, mint a románokkal -, a meccs már ebben a hét percben eldőlt. Előbb Madaras tüzelt pontosan jó hét méterről (1-3), majd Biros vágott be egy négyméterest (1-4), aztán megint Madaras lőtte a bal "pipába" katapultként a labdát azzal a lendülettel, amellyel lekapta a levegőből Biros passzát. Hogy ne ő legyen az, aki keretbe foglalja ezt a negyedet, arról Kiss Csaba gondoskodott: a válogatottba hosszú idő után világversenyen is visszatérő Európa-bajnok alig több mint egy másodperccel a második szünet előtt 6-1-re alakította az eredményt.

A harmadik negyedben bebizonyosodott, hogy a románokkal ma nem lehetett Madarast fogatni, pontosabban lehetett ugyan, de hiába: nem tudták tartani a Pro Recco balkezes nehéztüzérét. A Vasasban annak idején némelyek által istenként tisztelt játékos (lásd még: "Isten vagy, Norbi!" - elhíresült szurkolói szállóige) szerezte a kilencedik és a tizedik gólunkat, de előtte még Kiss Gergely belőtte aznapi első, Biros pedig a második találatát.

Tíz-egynél már elég nyilvánvaló volt - ha ezt addig valaki nem vette volna észre -, hogy edzőmeccs jelleget öltött a találkozó, annál is inkább, mivel a románok a harmadik negyed végén elmondhatták magukról, hogy több mint negyedórája nem lőttek gólt.

Összehasonlításul: Barcelonában két évvel ezelőtt háromszor hét perc után 3-2-re vezettek csak a magyarok, és csupán a záró játékrészben szerzett öt góljuknak köszönhetően arattak látszatra sima győzelmet.

Itt nemcsak látszatra volt sima minden, Montrealban a szó szoros értelmében kiütötte a magyar válogatott a románt, megszerezvén ezzel a nap addigi második legfölényesebb győzelmét. Jóllehet, tizenhét perc román gólínség után Andrei emberfórból hatalmas lövéssel törte meg az átkot, ez csak a kapuban Szécsi Zoltánt időközben leváltó Gergely Istvánt kedvetlenítette el, mert azt jelentette, hogy az ő szemszögéből ebből már nem lesz shutout (kapott gól nélkül kihúzott meccs).

Tizenhárom-kettőnél újabb magyar iratkozott fel a góllövőlistára, ezzel 13-3-ra módosult az eredmény. A paradoxon csak látszólagos, a gólszerzőt ugyanis Kádár Kálmánnak hívták, aki - amint az köztudott - a román válogatottban pólózik.

Gyakorlatilag rég eldőlt minden, figyelni még Madarasra volt érdemes. Nemcsak azért, mert ötödik gólját szerezte, hanem azért is, mert ezt az öt gólt öt lövésből szerezte. Voltak persze szürke eminenciásai is a meccsnek, mint például Kásás, aki gyönyörű ejtése mellett a védekezésben nyújtott kimagaslót.

A vége 14-4 lett, s ami még megnyugtatóbb: a magyar válogatott a jelek szerint kitűnő formában van, és duzzad az önbizalomtól. Talán nem kell majd annyit idegeskedni a csoportelsőség miatt, mint 2003-ban Barcelonában. Igaz, a vége ott sem alakult valami rosszul: világbajnok lett a Kemény-csapat. Ha most könnyebb volna a döntőig vezető út, az nem lenne baj. Persze, csak ha a torna végeredménye is ugyanaz…