Vízilabda: hússzal vertük Kanadát

2005.06.17. 18:55
Címkék
Azok után, hogy tegnap Kína ellen 23-1-es győzelmet aratott a magyar férfi vízilabda-válogatott a spanyolországi Világliga-selejtező első mérkőzésén, a második napon Kanada legjobbjait is iszonyatosan elverte Kemény Dénes (képünkön) gárdája.

Az észak-amerikaiak csak az első negyedben találtak a mieink kapujába, utána már csak magyar gólok estek - azok azonban szinte percenként követték egymást.

A Világliga-elsőség megőrzésére készülő nemzeti csapat legeredményesebbje ezúttal Molnár Tamás volt négy góljával, de a mérkőzésről sokat elárul, hogy minden magyar mezőnyjátékos legalább egyszer a kanadaiak hálójába talált.

Az olimpiai és világbajnoki címvédő magyar csapatból ezúttal Vári Attila és Kiss Csaba maradt ki, a helyükön Vindisch Ferenc és Steinmetz Barnabás mutathatta meg magát. A kapusok közül Gergely István és Szécsi Zoltán két-két negyedet védett.

A válogatott holnap a házigazda Spanyolországgal mérkőzik, az egy fokkal nehezebb összecsapásnak ígérkezik.

Férfi vízilabda Világliga, selejtező, A-csoport
Magyarország-Kanada 22-2
(5-2, 6-0, 6-0, 5-0)
A magyar gólszerzők: Molnár 4, Biros, Kiss G., Madaras 3-3, Fodor, Szívós,
2-2, Kásás, Steinmetz Á., Steinmetz B., Varga, Vindisch 1-1
Legfrissebb hírek

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
48 perce

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
1 órája

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
8 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
8 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
8 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
8 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
9 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
9 órája