Kicsomagolják az ajándékot

2005.05.20. 00:15
Címkék
Sorozatban aratott 27 győzelem, frissen megnyert magyar bajnoki cím, hét olimpiai bajnok (hatan mindjárt két ötkarikás aranyérmet is a vitrinükben tudhatnak), s ha még hozzávesszük az Euroliga tavaly óta őrzött trónját, nyugodtan kijelenthetjük: van miért félnie a horvát Dubrovniknak, az olasz Posillipónak és Pro Reccónak. Az említett három gárda igyekszik felkötni a fürdőgatyát a Domino-BHSE ellen az Euroliga pénteken, Nápolyban kezdődő négyes döntőjében, és visszaidézve a Honvéd idénybeli szárnyalását, csak abban bízhatnak, hogy esetleg éppen pénteken vagy szombaton betlizik a magyar szupercsapat, ami a javítás lehetőségének hiányában a malmukra hajthatja a vizet. A reménykedés és imádkozás persze legyen a riválisok osztályrésze, mi pedig egyszerűen bízzunk a piros-fehérek profeszszori tudásában, a magyaros pólópraktikában. A teljes cikket a pénteki Nemzeti Sportban olvashatják el.
Csütörtökön este már Nápolyban tartott edzést a Domino pólócsapata, a képen Kovács István (jobbra) edzô tart taktikai értekezletet (Fotó: Meggyesi Bálint)

Legfrissebb hírek

Női kézi: az Odense bejelentette Elver érkezését

Kézilabda
7 perce

„Mesélj, de légy realista!” – Hosszú Kávé Gundel Takács Gáborral

Képes Sport
17 perce

Légiósok: Szánthó Regő ismét a pályán

Légiósok
26 perce

Súlyemelő-vb: Mitykó Veronika lökéscsúccsal hetedik összetettben a C-csoportban

Egyéb egyéni
48 perce

Szeretett szépen védeni, de: „Ígérem, hogy a jövőben inkább a biztonságra törekszem!”

Népsport
57 perce

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
1 órája

Lenny Joseph a reklámtáblán ücsörgésről: „Az ilyet nem lehet előre eltervezni”

Európa-liga
1 órája

NL: Palmer nincs, a Bellingham-fivérek viszont ott vannak az angolok keretében

Minden más foci
1 órája