Reform a Ferencvárosnál

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2005.05.15. 00:37
Címkék
A Ferencváros férfi vízilabda-szakosztályának vezetői, edzői, játékosai másodszor is beleléptek ugyanabba a folyóba. Mint emlékezetes, az elmúlt idény közben amortizálódott az anyagi háttér, a negyedik helyen végző pólósok nem kapták meg jussuk jelentős részét, és még augusztus elején is legfeljebb légvárat építettek a zöld-fehéreknél.
Bíró Attila edzô megnyugodhat
Bíró Attila edzô megnyugodhat
Bíró Attila edzô megnyugodhat
Bíró Attila edzô megnyugodhat
Bíró Attila edzô megnyugodhat
Bíró Attila edzô megnyugodhat
Nagy nehezen konszolidálták a helyzetet, a csapat is körvonalazódni látszott az utolsó pillanatokban, igaz, mindeközben jelentős vérveszteséget szenvedett. Valahogy mégis öszszetoldozták-foldozták az együttest, amely klasszikus center nélkül (Binder birkózott az ellenfelek kapuja előtt), rövid kispaddal állta a sarat. Olyannyira, hogy csak az utolsó pillanatban maradt le az elődöntőről, végül az Újpestet kétszer legyőzve végzett az ötödik, még LEN-kupás helyen.

S hogy miért léptek másodszor is ugyanabba a folyóba?
Nos, ismét elmaradoztak a fizetések, az anyaklub továbbra sem folyósította a bekalkulált összeget a szakosztálynak. A különbség mégis kézzelfogható, hiszen sokat ígérő változás zajlott le a népligetieknél, erős szponzorcsoport alakult, így nem lengi át a bizonytalanság érzése a szakosztály életét.

"Már most megvannak az anyagi garanciák, hogy nyugodt csapatépítést folytassunk, hogy megtarthassuk a játékosok nyolcvan százalékát, és hogy új játékosokat szerződtethessünk - mondta Bíró Attila vezetőedző. - Olyan együttest szeretnénk kialakítani, amely a négy közé jutás esélyével indul a következő idényben, és hosszú távon helyreállítja a Fradi renoméját, amely az elmúlt években megingott. Egyfajta generációváltás ment végbe a vezetőségben, ugyanis Farkas József helyett az egyik szponzorunk, Tönköly Zoltán lesz a szakosztályelnök, míg Wiesner Tamás helyébe a pályafutását befejező Tóth Frank lép a szakosztályvezetői tisztségbe. A szponzorok egy része a támogatás feltételeként határozta meg a változás véghezvitelét. A közelmúlt tapasztalata azt sugallja, hogy az anyaklubtól nem számíthatunk anyagi támogatásra, éppen ezért kell az egyesületen kívül megoldást találni, amely a Tönköly Zoltán által szervezett szponzorcsoport által meg is valósul."

Bíró Attila elmondta, hogy Binder Szabolccsal (őt az UTE csábította) és Létay Krisztiánnal már megegyeztek, mindketten hároméves szerződést írtak alá, ellenben búcsúzik az egyesülettől Pelle Balázs csapatkapitány, aki szóban megállapodott az Újpesttel, így a jövőben a lilák kapuját őrzi. A 256-szoros válogatott Tóth Frank mellett Bene András is felhagy az élvonalbeli pólóval, míg a játékosok tartozásait (a fél csapatot érinti, két-három havi elmaradásokról van szó) minél előbb rendezni kívánják. Ami pedig az új szerzeményeket illeti, még folynak a tárgyalások, és bizton állítható, Pelle megüresedő helyét mindenképpen kellően rutinos portással igyekszik betölteni Bíró Attila. ---- A ---- M
Legfrissebb hírek

Milánó 2026: az IIHF elnöke elégedett az új hokis csarnokkal

Téli sportok
22 perce

Milánó-Cortina 2026: elhunyt egy biztonsági őr a nagy hidegben

Téli sportok
27 perce

Fehér Miklós tiszteletére futballoztak a régi társak és barátok

Labdarúgó NB I
34 perce

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
48 perce

Serie A: Internazionale–Napoli

Olasz labdarúgás
56 perce

Vívás: a kadét fiú párbajtőr- és a leány kardcsapat is aranyérmes

Utánpótlássport
1 órája

Vereséggel debütált az El-csoportkörben az Esztergom

Kézilabda
1 órája

Spanyol Szuperkupa: FC Barcelona–Real Madrid döntő

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik