Fantasztikusan pólózott a Dunaújvárosi Főiskola

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2003.12.09. 22:31
Címkék
Az Elco nemzetközi női vízilabdatorna záró napján előbb a még pont nélküli két csapat szállt medencébe, vagyis a Vasas és a német Bochum. Az első negyedben a Vasas nagyon fegyelmezetlenül védekezett, és a csapat Horváth Patricia kapusnak köszönhette, hogy csak négygólos hátrányba került.
A folytatásban sem sikerült sok minden a gyenge napot kifogó piros-kékeknek, így a vártnál könnyebb mérkőzésen nyert a Bochum. Ezt követte a két hibátlan együttes találkozója, tehát a Dunaújváros és az olasz Pescara párharca, immár a tornagyőzelemért. A hazaiak nagyszerûen kezdtek és három szép akciógóllal elhúztak ellenfelüktől.Ebben nagy érdeme volt Sós Ildikó kapusnak, aki mind a négy emberhátrányos helyzetnél remekül védett. A DF nem nyugodhatott meg, mert a pescaraiak az előző két mérkőzésüket is jelentős hátrányból nyerték meg.A forgatókönyv azonban a második negyedben sem változott, a dunaújvárosi akciógólokra nem érkezett válasz. Csak tizenhat és fél perc elteltével szépítettek az olaszok Valkay Ágnes révén (6–1).A Dunaújvárosi Főiskola végül fölényesen nyerte meg a mérkőzést is, így megérdemelten tartotta itthon a serleget. Elco-kupa, nemzetközi női torna, Dunaújváros
SV Blau Weiss Bochum (német)– Vasas-Hungaro Kábel 13–7 (5–1, 2–1, 4–2, 2–3)
G: Rahe 4, Sorenzen 3, Blattau 2, Gelse, Gruber, Siebe, Schindelbauer, ill. Kisteleki 2, Ipacs 2, Tomaskovics, Hári, Molnár Z.

Dunaújvárosi Főiskola–Rarinantes Pescera (olasz) 10–4 (3–0, 2–0, 2–2, 3–2)
G: Sipos 3, Primász 2, Benkő N., Zsámbok, Benkő T., Szûcs, Kovács, ill. Valkay Á. 3, Stieber
Az Elco-kupa végeredménye: 1. Dunaújvárosi Főiskola 6 pont, 2. Pescara 4, 3. Bochum 2, 4. Vasas 0
Legfrissebb hírek

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
22 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
23 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
25 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
27 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
34 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
48 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Belgium–Szenegál 0–1

Foci vb 2026
50 perce

Amikor annyira alacsony vagy, hogy ki kell cserélni előtted a játékoskísérőt...

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik