Van, aki jeggyel sem jutott be a Komjádiba

2003.11.02. 20:26
Címkék
Kell egy uszoda!Újra leszűrhettük ezt a tanulságot szombaton, amikor az Euroliga-gála hírére a Komjádi befogadóképességét meghaladó számban özönlöttek befelé a magyar férfiválogatottra kíváncsi nézők, rajongók, rokonok, sportvezetők, támogatók, és még sorolhatnánk.
Negyedórával a kezdés előtt már ott is tolongtak az emberek, ahol addig még tán soha, a lépcsőkön egymás ölében csücsültek, és miután nem szünetelt a népvándorlás, a medence mindkét rövidebb oldalán is kezdett megtelni a part. Állítólag akadt vállalatvezető, aki kint rekedt, és akadtak jócskán olyan jegybirtokosok, akik a megváltott belépő ellenére sem tudtak bejutni az eseményre. Sokan viszszakövetelték és kapták is a tikett árát, ám ennek ellenére csalódottan távoztak, hiszen nem azért jöttek, hogy viszontlássák 1500 forintjukat. Nem beszélve az uszodai jelenetekről, amikor a kelleténél több eladott jegy vagy éppen a sok becsempészett ismerős miatt keletkezett túltelítettség miatt összekaptak egymással a nézők, mert az első sorban ülők elé beálltak a helyet nem találók. De a sajtó is gondban volt. A máskor az újságíróknak fenntartott helyekre azzal az indokkal tagadták meg a rendezők a bebocsátást, hogy az a VIP-páholy része, de egyébként is a VIP-helyek mintegy felét-kétharmadát tették ki az egyik hosszanti lelátó kapacitásának. Vagyis az amúgy remekül megszervezett, a sportág nép- szerűsítését méltán szolgáló gála (megfejelve a világbajnok magyar csapat 8–7-es diadalával az Euroliga-válogatott felett) kisebb léket kapott.Bizony, nagyon kellene egy tágas uszoda – amely a 2006. évi úszó Európa-bajnokságra vélhetően el is készül.
Legfrissebb hírek

Messi nevetett, amikor átvizsgálták őt a reptéren – videó

Foci vb 2026
20 perce

Tour de France: az Alpe d’Huezen dőlhet el a sárga trikó sorsa

Kerékpár
30 perce

Betlehem Dávid: Úgy nyerek olimpiát, hogy Laci bácsi lesz mellettem

Úszás
36 perce

Fucsovics és Marozsán mégsem indul párosban Wimbledonban

Tenisz
39 perce

Sztárjátékosai veszekedéséről kérdezték a belgák kapitányát

Foci vb 2026
47 perce

Nyomdai áramszünet miatt probléma az NS-előfizetések kézbesítésében

Egyéb egyéni
58 perce

Női kosárlabda NB I: Dubei Debóra a Csatához igazolt

Kosárlabda
1 órája

Jacobs szenzációs időt futott Eisenstadtban, hátszélben

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik