Újra vendég a válogatott

2003.10.29. 20:47
Címkék
Még vízilabdacsapat sem volt Hódmezővásárhelyen, amikor 1930. július 27-én a városi parkfürdő avatásán a magyar vízilabda-válogatott Komjádi Béla szövetségi kapitány vezetésével bemutató mérkőzést tartott.
Közel három évtizeddel később, 1958-ban a Lemhényi Dezső irányította, a római olimpiára készülő együttes járt Hódmezővásárhelyen, ahol előbb a főiskolai válogatottal, majd a Hódmezővásárhely MÁV-HMTE-vel csapott össze. Ezt követően 1966-ban, 1970-ben, majd legutóbb, 1983. június 27-én tette tiszteletét a nemzeti együttes a városban, húsz évvel ezelőtti ellenfele a Hódmezővásárhelyi VSE OB I-es gárdája volt. Vagyis két évtized elteltével, csütörtökön este 7 órától hatodik alkalommal fogadja az alföldi város a magyar válogatottat. A találkozó érdekessége, hogy a jelenlegi kapitány, Kemény Dénes 1983. júniusában játékosként járt Hódmezővásárhelyen a csapat tagjaként – akkor Gyarmati Dezső és Kárpáti György irányította a gárdát.A Whirlpool-gálán a helyi úszó- és vízilabdasport 71 esztendős legendás egyénisége, Török Sándor (nyugalmazott testnevelőtanár, úszó- és vízilabda-szakedző, I. osztályú játékvezető) lesz a Csongrád megyei válogatott vezetője, edzője pedig az egykori kiváló ob I-es játékos, Kasza Attila. Az olimpiai és világbajnok magyar válogatott ellen vízbe szálló házigazda hódmezővásárhelyiek szegedi és szentesi OB I-es játékosokkal kiegészülve veszik fel a harcot az augusztus 20-án átadott fedett uszodában.
Legfrissebb hírek

Magyarország az ötödik helyen végzett a vizes Európa-bajnokság éremtáblázatán

Úszás
49 perce

Változtatás után: sikeres Eb

Úszás
1 órája

Iraola Liverpoolja nagy tempóval és győzelemmel hangolt az idényrajtra

Minden más foci
1 órája

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
1 órája

Szettgyőzelemig jutott a magyar női röplabda-válogatott a spanyolok ellen

Röplabda
1 órája

La Liga: Gulácsi nélkül ikszelt Santanderben a Villarreal, gond nélkül nyert az Espanyol

Spanyol labdarúgás
1 órája

Légiósok: Bolláék gólparádét rendeztek; Csinger, Skribek és Gruber bemutatkozott új csapatában

Légiósok
1 órája

Ökölvívás: magyar győzelem nélküli nap az U19-es Eb-n

Utánpótlássport
2 órája