A Vasutas már célba ért

Vágólapra másolva!
2003.10.10. 22:09
Címkék
Első két találkozója megnyerésével a BVSC kiharcolta annak lehetőségét, hogy már pénteken este az Euroliga 16-os főtáblájára jusson, és céljának eléréséhez a lehető legjobb partnert kapta: a lengyel Lódz ugyanis ezen a szinten csak tanulónak számít.
Gerendás György az első játéknaphoz hasonlóan, ezúttal sem nevezte Szécsit a kapuba, a mezőnyjátékosok közül pedig Varjas pihenhetett. Az első negyed jelentős része édes semmittevéssel telt a medencében, a BVSC-t talán az kényelmesítette el, hogy Dabrowski már a 14. másodpercben betalált. A lengyelekre jellemző, hogy kétszer sem tudtak mit kezdeni a 35 másodperces támadóidővel, és a labdát semleges területre potytyantva gyorsan úsztak is vissza védekezni. Az utolsó másfél perc mozgalmasabbra sikeredett, midőn Zoufal és Decker gyorsan kétgólos előnyhöz juttatta csapatát. A második játékrésztől aztán sorjáztak a Vasutas-gólok, ráadásul valamennyi akcióból esett. Előnyből már csak azért sem lehettek eredményesek a hazaiak, mert a lengyelektől egészen a 17. percig senkit sem állítottak ki. Ekkor azonban Drzewinskit büntették a bírók, és Gulyás értékesítette a meccs első hazai fórját (9–1). Azért említsük meg Nitsovitsot is, aki csapattársa produkcióját megelőzően két remekbe szabott lövéssel duplázott.
A BVSC csak Szkuratovval nem tudott mit kezdeni, a 35 éves ukrán a 21. percben a negyedik gólját jegyezte, ráadásul szabaddobásból, egyből küldte bombáját Nagy Viktor kapujába. Mellesleg a Lódz légiósa csapata góljainak száz százalékát mondhatta magáénak. A negyedik negyedben a két legeredményesebb játékos, Nitsovits és ugye, Szkuratov iratkozott még fel egyszer-egyszer a góllistára, így kettejük különpárviadalát az ukrán nyerte 5–4-re. A BVSC pedig – minimum csoportmásodik lévén – biztos résztvevője az Euroliga harmadik szakaszának.
Szombaton szabadnaposak lesznek a Gerendás-tanítványok, vasárnap pedig jöhet az első helyről döntő rangadó a Volgo-grád ellen.

Mestermérleg

Kis Gábor (jobbra) valószínűleg nem bánja, hogy gól nélkül maradt (fotó: Árvai Károly)
Kis Gábor (jobbra) valószínűleg nem bánja, hogy gól nélkül maradt (fotó: Árvai Károly)
Kis Gábor (jobbra) valószínűleg nem bánja, hogy gól nélkül maradt (fotó: Árvai Károly)
Gerendás György:
– Célunk a tizenhat közé jutás volt, ami sikerült is. Erre a meccsre azt kértem a játékosaimtól, hogy az elejétől a végéig pörögjenek. Könnyebb dolgunk volt, mint csütörtökön a bukaresti Rapid ellen, az viszont már-már furcsa volt számomra, hogy nem az ellenfél vezetett kettő nullára.
Edward Kujawa: – Remekül felkészített csapatokkal hozott össze minket a sors Budapesten, mi tanulni jöttünk, merész álmaink nem lehetnek.
Legfrissebb hírek

Videó: Szabó Levente megszerezte első gólját lengyel csapatában

Légiósok
2 perce

A jövő bajnokait díjazták a Héraklész Gálán

Egyéb egyéni
31 perce

A Kisvárda egy tizenegyessel győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
45 perce

A milánói-cortinai téli olimpia megnyitója

Téli olimpia 2026
53 perce

Megszerezte negyedik győzelmét a Vasas a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
54 perce

Megműtötték Jakob Ingebrigtsen Achilles-inát

Atlétika
1 órája

Sportlövészet: Hegedüs Abigél U18-as Európa-bajnok lett Burgaszban

Utánpótlássport
1 órája

Az MLS-ben kötött ki James Rodríguez – hivatalos

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik