Minden kívánságunk teljesült

Vágólapra másolva!
2003.10.06. 21:05
Címkék
A magyar sportdiplomácia és persze a férfi vízilabda-válogatott csúcsokat döntögető árfolyama együttes erővel harcolta ki, hogy a jövő évi Világliga-program a szánk íze szerint alakuljon...
Csak emlékeztetőül: a B-csoportba (Ausztráliával, az Egyesült Államokkal és Szerbia-Montenegróval egyetemben) besorolt magyar válogatottnak eredetileg már június 4-én meccset kellett volna játszania Amerikában, az első fordulóban, miközben a férfi Euroliga négyes döntője május 29-én fejeződik be valahol Európában. S miért ne legyünk optimisták: az olasz együttesek távollétében akár két magyar alakulat (Honvéd, Vasas, BVSC a választék) is részvevője lehet a Final Fournak, ugyanakkor az említett klubok adják a válogatottat (kivéve Benedek), így a nemzeti csapatban érdekelt pólósok nem tudtak volna rápihenni, illetve felkészülni a Világligára.De minden jó, ha jó a vége, Martin György, a szövetség elnöke igazán sikeres tárgyalásokról érkezett haza Firenzéből, ahol Gianni Lonzival, a FINA vízilabda technikai bizottságának elnökével egyeztetett."A mi csoportunk küzdelmei egy héttel később kezdődnek – kezdte az első eredménnyel Martin György. – Teljesült az a kívánságunk is, hogy Európában kezdjünk, sőt az első három fordulóban csak itthon játszunk, a negyedikben pedig Szerbia-Montenegróban. Ezután utazunk csak az Egyesült Államokba, ahol előbb az ausztrálok ellen játsszuk le a két mérkőzést, egy hét múltán pedig a hazaiakkal. Vagyis elég egyszer a tengerentúlra repülnünk, sőt, a szerbek elleni találkozók után már azt is nagy valószínûséggel tudjuk, hogy bejutottunk-e a hatos döntőbe. Így a repülőjegyet ennek ismeretében tudjuk megrendelni az Egyesült Államokba, ahol a szuperfinálét rendezik július tizenötödike és tizennyolcadika között. Ezzel jelentős költséget takarítunk meg. Ahhoz képest, hogy állítólag nincs sportdiplomáciánk, elég nagy siker a Világliga-program megváltoztatása, ráadásul oly módon, hogy a többi három ország is elfogadta, sőt, az amerikaiak még örülnek is neki.”További érdekesség, hogy az ausztrálok az amerikaiak elleni két hazai meccsüket június 11. és 13. között a Komjádi uszodában játsszák le, amikor Kemény Dénes csapata a szerbekkel viaskodik. A szövetségi kapitány tehát elégedett lehet, és a Világligán kívül három másik nyári tornán tesztelheti a sikergárdát: a barcelonain és bilbaóin, valamint a budapesti Unicum-kupán, amelyen válogatottunkon kívül Görögország, Spanyolország, Olaszország, Németország és Szlovákia vesz részt.
Legfrissebb hírek

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
11 perce

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
13 perce

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
31 perce

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
38 perce

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
58 perce

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
1 órája

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik