Munkatársunktól utanpotlassport.hu 2022.06.23 20:50 Frissítve: 2022.06.24 09:30

Asztalitenisz: taroló japánok, remeklő magyarok a Világfesztiválon

Az 5. Ifjúsági Asztalitenisz Világfesztivál második napján is csoportmérkőzéseket rendeztek a győri Olimpiai Sportparkban. A japán fiúk hengereltek, de a magyar fiatalokra sem lehetett panasz: jó néhányan az első helyen jutottak fel a főtáblára.

A Világfesztivál csütörtöki versenynapján az öt korosztály összesen 19 versenyszámában már élesedett a küzdelem, hiszen befejeződtek a csoportmérkőzések. Sőt az U11-es lányok mezőnye egészen a negyeddöntőig jutott, s a legjobb nyolc közé hat magyar játékos is bejutott. Közülük is kiemelkedett Fazekas Lizett teljesítménye: a korábbi válogatott klasszis, Fazekas Péter mindössze kilenc esztendős kislánya magabiztosan vette az összes akadályt. Mi több, az idősebbek, az U13-asok viadalán felülmúlta a harmadik helyen kiemelt ecuadori Karolayn Maldonadót, és – Erdélyi Blankához, valamint Pétery Johannához hasonlóan – csoportelsőként került a verseny következő, már kieséses szakaszába.

Lindner Zétény hibátlan maradt az U13-asok viadalának első szakaszában Fotó: Mura László

Lindner Zétény hibátlan maradt az U13-asok viadalának első szakaszában  •  Fotó: Mura László

Az U11-es fiúk küzdelmében Vámosi Benjámin és Zsigmond Simon ugyanezt elmondhatta magáról, ahogyan az U13-asokéban Lindner Zétény, Fegyver Zsombor, valamint Szabó Lénárd. Az U15-ös korosztályban Kizakisz Georgiosz Nikolaosz szettveszteség nélkül nyerte meg csoportját, és rajta kívül Poór Balázs is készülhet a főtáblás mérkőzésére.

Ennek az évjáratnak a leányversenyében az elsőként rangsorolt Molnár Kendra váratlanul csak harmadikként végzett négyesében, ugyanakkor Barcsai Sophie és Polónyi Nóra (utóbbi játszmát sem veszítve) csoportelső lett.

Az U17-esek mezőnyében Kizakisz ugyanolyan nagyszerű formát mutatott, mint a fiatalabbak között; mellette Szabó Ákos, Fehér Hugo és Fodor Csaba Artúr is remekelt. A lányok sem adták alább: a saját korosztályában botladozó Molnár Kendra ezúttal simán vette az akadályokat, miközben Volentics Anna, Polónyi Nóra és Hudák Dorina is csoportelsőséget ünnepelhetett. A legidősebbek, vagyis az U19-es viadalán Kemecsei Linda, valamint a már említett Volentics és Hudák teljesítményét kell kiemelni a hazai versenyzők produkciói közül.

Hudák Dorina két korosztályban is csoportelsőként végzett Fotó: Mura László

Hudák Dorina két korosztályban is csoportelsőként végzett  •  Fotó: Mura László

Ami a csapatversenyeket illeti: csoportelsőként zárt az U11-es fiú A, az U15-ös fiú A és C, valamint a leány A, továbbá az U19-es fiú és leány A együttes is.

Muszáj megemlíteni azt is, hogy a Világfesztivál legrangosabb résztvevőinek tartott japán fiúk jószerével esélyt sem hagytak riválisaiknak, a csoportkörben az egész távol-keleti küldöttség veretlen maradt csütörtökön. És az lenne a meglepetés, ha a folytatásban bárki is megizzasztaná őket…

Az esemény versenyprogramja péntek délelőtt 10 órától folytatódik, valamennyi számban az egyenes kieséses rendszerben zajló főtáblás küzdelmekkel.

A Világfesztivál eredményei megtekinthetők ITT.

További korosztályos hírek ASZTALITENISZBEN a sportági aloldalunkon.

Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az utanpotlassport.hu-n
További hírekért kattintson ide!

Utánpótlássport
2022.06.25 14:20:02

Utánpótlássport B. V. utanpotlassport.hu

Hidvégi Hunor, Nemes Réka és a Lugosi Gergely, Uhrin Dávid páros szállította a három magyar aranyérmet a Belgrádban zajló utánpótlás Európa-bajnokságon. Ezen kívül még két ezüst jutott a mieinknek az ezres döntőkben, mindez pedig az éremtáblázat élére repítette a csapatot.

2022.02.20 20:12:03

Utánpótlássport B. Z. utanpotlassport.hu

Az U20-as atléták között Gálpál Zsombor és Keszthelyi Luca, az U18-as mezőnyben Trenka Ádám, valamint Kriszt Sarolta nyerte a fedett pályás összetett bajnokságot.

2022.02.06 09:02:02

Utánpótlássport B. V. utanpotlassport.hu

Csaknem két hónap után játszott újra a férfi NB I-ben a Nemzeti Kézilabda Akadémia, amely ezúttal több játékosát nélkülözve nem volt képes a bravúrra a Gyöngyös ellen.

2022.02.01 15:02:02

Utánpótlássport UP-info utanpotlassport.hu

A 18 éves válogatott alpesi síelő, Trunk Tamás a több hazai élsportolóval is kapcsolatban álló The Path Sports Managementtel kötött együttműködési megállapodást.

2022.01.20 15:55:01

Utánpótlássport N. D. utanpotlassport.hu

Csütörtök délelőtt hirdették ki a pekingi téli olimpián részt vevő magyar rövid pályás gyorskorcsolya-válogatott keretét, amelybe a 19 éves Nógrádi Bence is bekerült.