Úszás: Eb után ob nyílt vízen

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.06.05. 16:19
null
Alig ért véget a nyílt vízi úszók horvátországi Európa-bajnoksága, máris jön a szakág újabb jelentős megméretése, immár idehaza: az országos bajnokság Szegeden.

Akárcsak tavaly, az idén is a Maty-ér ad otthont a nyílt vízi ob-nak, amely a 11. a sorban, és felvonultatja a teljes hazai élmezőnyt, amelybe a korosztályos legjobbak is beleértendők, már pusztán azért is, mert az utánpótlás krémje a péntek-szombati szegedi erőpróbán biztosíthatja a helyét a junior (másképpen ifjúsági) Európa-bajnokságra.

Az Eb-t a portugáliai Setúbalban rendezik meg június 19-től 21-ig, s aki ott akar lenni a válogatott tagjaként, annak versenyszámában az első két hely egyikét kell megszereznie az országos bajnokságon. Egészen pontosan a kiírás úgy szól, hogy a nyitónapon, amikor is egyszerre rajtolnak el az U14-15, az U16-17 és az U18-19 évesek,

kategóriánként az első kettő kerül be a junior-válogatottba, s jut Eb-indulási lehetőséghez,

,

míg a harmadik helyezettek akkor „férnek be” a korosztályos nemzeti együttesbe, ha nemzetközileg is versenyképes időt érnek el, s teljesítményüket – Gellért Gábor szövetségi kapitány javaslata alapján – az edzőbizottság is csapattagságra érdemesnek ítéli.

A távokat tekintve a legidősebbek, vagyis a 18-19 esztendősök 10 ezer méteren vetélkednek, a 16-17 évesekre 7500 méter leküzdése vár, a 14-15 évesek penzuma pedig 5000 méter a fiúknál és a lányoknál egyaránt, míg 1500 méteren valamennyi kategóriában a hagyományos egyéni indításos időfutam formájában viaskodnak majd a résztvevők.

A pénteki nyitányt követően szombaton a hivatalos nemzetközi programba is ettől az évtől beemelt vadonatúj versenyforma hazai bemutatkozására kerül sor:

először az ob történetében bajnokokat hirdetnek mindkét nemnél a 3 kilométeres, kieséses rendszerű gyorsúszó viadalon.

.

A KO-szám lényege: az első etapban 1500 méteren mind a nőknél, mind a férfiaknál mindenki egyszerre indul, majd tízpercnyi pihenő után a legjobb 16-16 folytathatja immár 1000 méteren. A harmadik, záró szakasznak viszont – öt perc pihenőt követően – már csak az első 8-8 úszó vághat neki, s dönti el 500 méteres sprintben a végső helyezéseket. Nem túlzás: sportágtörténeti bajnokavatás lesz mindkét nemnél, ráadásul

az első három bekerül a junior-válogatottba is, és indul a portugáliai korosztályos Európa-bajnokságon,

,

amelynek immár szerves része a KO-verseny is.

Előzetesen 28 klub adta le nevezését a 11. nyílt vízi országos bajnokságra, amelyen 92 úszó indul, s a mezőnyben – az U18-19-es kategóriában első Flück Nóra kivételével – valamennyi tavalyi korosztályos győztes ott lesz.

(Kiemelt képen: az ob-n az egyéni címvédés reményében indul a váltóban tavaly korosztályos világ- és Európa-bajnok négyes minden tagja: Kárpáti Máté (balról), Nagy Napsugár, Huszti Márton és Bartalos Anna Forrás: musz.huu)

Legfrissebb hírek

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
1 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
15 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
15 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52
Ezek is érdekelhetik