Több fontos témát tisztázott Borbély Balázs, az ETO FC vezetőedzője a klub Pjunik Jereván elleni Konferencialiga-selejtező-visszavágó előtti sajtótájékoztatóján. Vasárnap a Paksi FC elleni bajnoki nyitányon Deian Boldor Megyeri Balázs mezét felmutatva ünnepelte nagyszerű szabadrúgásgólját, mint kiderült, a kapus térdében elszakadt az oldalszalag, és a porc is megsérült. Borbély Balázs bevallása szerint annak ellenére, hogy három-négy hónapos kihagyásra számíthat Megyeri Balázs, ez a jobbik eset, hiszen a legrosszabbra, keresztszalag-szakadásra számítottak. Ezenkívül az is kiderült, hogy a Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet az ETO-nak is beszámítja a fiatalpercekbe a Konferencialigát, méghozzá másfélszeres szorzóval.
„Ez első körben nem befolyásolja a kezdőcsapatot, nem arra figyelünk, hogy meglegyenek a fiatalpercek, hanem arra, hogy a legjobb formában játszó, lehető legerősebb csapat álljon készen”– mondta lapunk kérdésére Borbély Balázs, aki természetesen a mérkőzésről is beszélt.
„Jerevánban nem a legjobb meccsünket játszottuk néhány jó periódustól eltekintve, de fontos, hogy szereztünk egy gólt. Kifejezetten jól védekező ellenfél a Pjunik, de hiszem, hogy a saját közönségünk előtt rá tudjuk erőltetni az ellenfelünkre a játékunkat. Tudjuk, hol kell javulnunk, szerintem hazai pályán ez kivitelezhető. A múlt héten nem volt rendben az intenzitás, nem voltunk elég frissek, folyamatosan úton voltunk, elkéstünk, hiányzott a kreativitás, az ötletesség. Nem mennék bele a részletekbe taktikailag, de a meccs előtti teljes napunk rendelkezésre áll, hogy minden fontos részletet tudatosítsunk a játékosokban. Megszervezhető úgy a védekezésünk, hogy ha támadnunk kell, ne okozzon annyi gondot az ellenfél kontrajátéka, mint Jerevánban. Tudom, mit akarok látni mentalitásban, energiában, agresszivitásban, mindenben jobbnak kell lennünk, de csak taktikával nem lehet továbbjutni. Szenvedélyre, pluszenergiára van szükségünk, ebben a közönségünk sokat segíthet.”
Vingler László, az ETO FC középpályása: |
„Jó a hangulat a csapaton belül, továbbra sem érezzük nyomásnak az európai kupaszereplést, inkább megtisztelő. Több mint tíz év után jutott ide a klub, én azóta végigjártam az utánpótlást, és nekünk, győrieknek hatalmas eredmény, hogy itt lehetünk. Az első meccs nem úgy sikerült, ahogyan elterveztük, a középső zónában megvoltunk, a támadóharmadban viszont hiányoztak a kulcsmegmozdulások, a cselek, amelyekkel bontani lehet, ha ebben javulunk, tovább tudunk jutni. Remélem, a közönségünkkel együtt megcsináljuk.” |
Jegise Melikjan, a Pjunik vezetőedzője: |
„Úgy játszunk, mintha nulla-nullával ért volna véget az első mérkőzés, győzni szeretnénk. Yusuf Otubanjo fontos játékosunk volt, de augusztus elsején lejárt volna a szerződése, így értékesítette a klub. Nehéz mérkőzésre számítok, mert a győrieket tekintélyes szurkolótáboruk hajszolja.” |
Matas Vareika, a Pjunik támadója: |
„Biztosan nagy elánnal kezd az ETO, de nem azért jöttünk, hogy gól nélküli döntetlenre végezzünk, nyerni akarunk. Jó, hogy az első körön túljutottunk, kis szerencsénk is volt a sorsolással – nem megbántva a San Marinó-iakat –, de az igazi európai küzdelem most kezdődik.” |
KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓK
18.00: ETO FC–Pjunik Jereván (örmény) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 1–2
20.00: NK Maribor (szlovén)–Paksi FC (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 0–1
20.00: Puskás Akadémia FC–Arisz Limassol (ciprusi) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 2–3
20.00: Nyeman Grodno (fehérorosz)–FC Kassa (szlovákiai) – élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 3–2