Vívás: Tabajdi Zsombor negyeddöntőig jutott az isztambuli junior-vk-n

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.11.03. 18:24
Címkék
Tabajdi Zsombor nyolcadik helye a legjobb magyar eredmény a tőrözök isztambuli junior-világkupaversenyének férfimezőnyében.

Az idény első rangosabb nemzetközi megméretésén szerepelnek a juniorkorú tőrözőink Isztambulban, ahol világkupaverseny zajlik a korosztály számára.

Az első napon a férfiak egyéni viadalát rendezték, és a magyarok közül

a nyolcadik helyen záró Tabajdi Zsombor érte el a legjobb eredményt.

A Budapesti Honvéd fiatalja a hazai szövetségi portál beszámolója szerint a nyolcaddöntőben kifejezetten erős francia riválist győzött le, majd az éremért egy másik francia, Eliot Chagnon ellenfeleként szenvedett vereséget. Kiss Tibor és Kárpáthy Krisztián utolsóéves junior tanítványa ezzel a pályafutása eddigi legszebb eredményét érte el.

Ami a többieket illeti, a nemzetközi korosztályos színtéren már korábban is sikeres ígéreteink közül Bagdány Albert és Bálint Álmos is nyolcaddöntős volt, onnan azonban egyikük sem vívta magát tovább. Persze, nem volt könnyű dolguk az amerikaiak ellen, mert Bagdányt a későbbi aranyérmes Samarth Kumbla, Bálintot pedig a másodikként záró Chase Emmer állította meg.

Szombaton az egyéni női versenyt rendezik, vasárnap pedig a csapatok küzdelmeivel zárul a törökországi világkupa.

Junior férfi tőr egyéni világkupa, Isztambul, 166 induló. A csoportmérkőzéseken: Budaházy Ambrus 4 győzelem/1 vereség, Badár Krisztián 4/2, Bödő Péter 4/2, Tabajdi Zsombor 4/2, Skorka Csongor 4/2, Bálint Álmos 3/3, Bagdány Albert 3/3, Rubin Mattia 3/3, Zsögön Andor 3/3 (továbbjutottak), Kosztolányi Hunor 2/4, Makk Balázs 2/4, Orovecz Balázs 2/4 (kiestek).
A legjobb 64 közé jutásért: Budaházy–Mak (hongkongi) 15:9, Bagdány–Skorka 15:6, Zsögön–Lindner (német) 15:13, Bálint–Dubreuil (francia) 15:14, Tabajdi–Cecet (moldáv) 15:6, Bodó–Iacomoni (olasz) 10:15, Badár–Scalora (olasz) 12:15, Rubin–Schulz (német) 14:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Bagdány–Xiao (amerikai) 15:13, Bálint–Atasoy (török) 15:7, Tabajdi–Falchetto (osztrák) 15:10, Zsögön–Pradel (francia) 6:15, Budaházy–Csoj (koreai) 7:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Bagdány–Yang (amerikai) 15:12, Bálint–Crist (francia) 15:13, Tabajdi–Covanisz (görög) 15:14.
Nyolcaddöntő: Tabajdi–Andriamasinarivo (francia) 15:12, Bagdány–Kumbla (amerikai) 9:15, Bálint–Emmer (amerikai) 8:15.
Negyeddöntő: Tabajdi–Chagnon (francia) 8:15.
Végeredmény: 1. Samarth Kumbla (amerikai), 2. Chase Emmer (amerikai), 3. Eliot Chagnon (francia) és Ethan Um (amerikai), …8. Tabajdi Zsombor (edző: Kiss Tibor és Kárpáthy Krisztián, válogatott edző: Mazza Lorenzo), …14. Bálint Álmos, 15. Bagdány Albert, …42. Budaházy Ambrus, …60. Zsögön Andor, …73. Skorka Csongor, …80. Bödő Péter, …92. Rubin Mattia, …97. Badár Krisztián, …121. Kosztolányi Hunor, 122. Makk Balázs, …126. Orovecz Gergely.

(Eredmények forrása: hunfenncing.hu)

(Kiemelt képünkön: a nyolcadik Tabajdi Zsombor Forrás: hunfencing.hu)

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Lukács Péter 11 gólt lőtt

Kézilabda
6 perce

Kanada hat end alatt lerendezte a címvédő olaszokat curlingben

Téli olimpia 2026
7 perce

Korlátozás nélkül úszhatnak az orosz és fehérorosz juniorok – hivatalos

Úszás
48 perce

Női vízilabda Eb-döntő: Magyarország–Hollandia

Vízilabda
53 perce

Végh Richárd ötödik a zágrábi UWW-versenyen

Birkózás
1 órája

Könnyedén megverte a Veszprém a sereghajtót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Dupla Tízes: tele magyar főszereplővel – ez történt a téli átigazolási időszakban

Légiósok
1 órája

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik