Vívás: negyedik lett a fiú tőrcsapat a plovdivi junior-vb-n

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.04.06. 19:45
Címkék
A bronzmeccsen Japán ellen kikapott, így negyedik lett a magyar fiú tőrcsapat a plovdivi junior vívó-világbajnokságon; a lányok a tizenharmadik helyet szerezték meg.

A bulgáriai Plovdivban zajló kadét és junior vívó-világbajnokság hatodik napján nem jegyezhettünk fel magyar érmet; a dobogóhoz a junior fiú tőrcsapat állt a legközelebb. A hazai szövetség beszámolója szerint a két egyéni bronzérem (Szemes Gergő – junior, Rubin Mattia – kadét) után csapatban (az említett két sportoló mellett Bagdány Albert és Budaházy Ambrus) is szépen teljesítettek a fiatalok, ennek ellenére maradt bennük hiányérzet; a kimondottan erős 44 csapatos mezőny negyedik helyét szerezték meg. A négyes Malajzia, Egyiptom és Lengyelország legyőzése után az olaszokkal találkozott az elődöntőben, ahol kikapott 45:38-ra, majd a bronzmeccsen a japánokat már nem tudták megszorongatni (45:31-es vereség).beszámolója szerint a két egyéni bronzérem (Szemes Gergő – junior, Rubin Mattia – kadét) után csapatban (az említett két sportoló mellett Bagdány Albert és Budaházy Ambrus) is szépen teljesítettek a fiatalok, ennek ellenére maradt bennük hiányérzet; a kimondottan erős 44 csapatos mezőny negyedik helyét szerezték meg. A négyes Malajzia, Egyiptom és Lengyelország legyőzése után az olaszokkal találkozott az elődöntőben, ahol kikapott 45:38-ra, majd a bronzmeccsen a japánokat már nem tudták megszorongatni (45:31-es vereség).

„Persze, szép ez az eredmény, de éreztem a lehetőséget arra, hogy több is kisüljön belőle… Akadtak a napnak nagyon szép pillanatai, de a végére kicsit elfogytunk 

– értékelt a a fegyvernem korosztályos válogatott edzője, Mazza Lorenzo. – Szemes Gergő junior-pályafutásához így is szeretnék gratulálni, további sok sikert kívánok neki. Nem érzem még azt, hogy örülni kellene ennek az eredménynek, de lehet, hogy ez nem is baj. Azt viszont úgy gondolom, hogy a korosztály a kiöregedő Gergő nélkül is képes lesz a jövőben nagyon szép eredmények elérésére. Már csak azért is, mert kadétról és elsőéves juniorokról beszélünk, akiknek van érmük a korosztályos világversenyeken. Dolgozunk tovább!”

Kalocsai Luca, Kollár Anna, Papp Jázmin, Wolf Eszter összeállítású leány tőrcsapat a 13. helyen fejezte be a versenyt. A korosztályos vb pénteken a junior fiú és leány párbajtőrözők egyéni versenyével folytatódik.

Junior női tőrcsapat (34 induló)
A legjobb 16 közé jutásért: 
Magyarország-Tajpej 45:36  (Kalocsai +10, Papp +4, Wolf+1, Kollár -6).
Nyolcaddöntő: Magyarország-Nagy-Britannia 38:41 (Kollár +4, Papp -1, Kalocsai -2, Wolf -4).
A 9-16. helyért: Magyarország-Korea 41:45 (Wolf +2, Kalocsai +1, Kollár -3, Papp -4).
A 13-16. helyért: Magyarország-Brazília 45:32 (Kalocsai +11, Wolf +2, Kollár +1, Papp -1).
A 13. helyért: Magyarország-Moldova 45:32 (Kalocsai +8, Wolf +5, Papp 0).
Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Olaszország, 3. Kína, …13. Magyarország (Kalocsai Luca, Kollár Anna, Papp Jázmin, Wolf Eszter). 
Junior férfi tőrcsapat (44 induló)
A legjobb 16 közé jutásért:
 Magyarország-Malajzia 45:21 (Szemes +11, Budaházy +8, Bagdány +5).
Nyolcaddöntő: Magyarország-Egyiptom 45:25 (Rubin +8, Bagdány +7, Szemes +5).
Negyeddöntő: Magyarország-Lengyelország 45:42 (Szemes +9, Rubin 0, Bagdány -6). 
Elődöntő: Magyarország-Olaszország 38:45 (Szemes +2, Bagdány +1, Rubin -10). 
A 3. helyért: Magyarország-Japán 31:45 (Szemes +8, Budaházy -4, Rubin -6, Bagdány -12).
Végeredmény: 1. Egyesült Államok , 2. Olaszország , 3. Japán, 4. Magyarország (Bagdány Albert, Budaházy Ambrus, Rubin Mattia, Szemes Gergő).

(Kiemelt képünkön: Bagdány Albert, Budaházy Ambrus, Szemes Gergő, Rubin Mattia Forrás: MVSZ)

Legfrissebb hírek

Egymérkőzéses eltiltás a ZTE edzőjének, fegyelmik sora a klubok ellen

Labdarúgó NB I
43 perce

Kós Hubert, miután lemaradt az éremről: Előreléptem, de még nem tartok ott 100 háton, ahol a többiek

Vizes vb 2025
43 perce

Kós Hubert új országos csúcsot úszott, de lemaradt a dobogóról 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
59 perce

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
1 órája

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
1 órája

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
2 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik