Labdarúgás: a Gladbach neveltje az ETO FC Győrnél folytatja

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.04.10. 16:14
Címkék
A balhátvédként bevethető, 21 éves Bekker Roland az idény végéig érvényes megállapodást kötött a másodosztályú klubbal.

Egykori korosztályos válogatott balhátvéddel erősödött az ETO FC Győr NB II-es labdarúgócsapatának kerete, az idény végéig érvényes megállapodást kötött ugyanis Bekker Rolanddal. A 2002-es születésű szárnyvédő legutóbb a III. Kerültei TVE-nél szerepelt, utánpótlásszinten pedig három idényt töltött a német élvonalbeli Borussia Mönchengladbach, valamint a Videoton, illetve a Ferencváros korosztályos csapataiban is megfordult.Bekker Rolanddal. A 2002-es születésű szárnyvédő legutóbb a III. Kerültei TVE-nél szerepelt, utánpótlásszinten pedig három idényt töltött a német élvonalbeli Borussia Mönchengladbach, valamint a Videoton, illetve a Ferencváros korosztályos csapataiban is megfordult.

Az utánpótláskorú Bekker Roland eképpen nyilatkozott szerződése aláírását követően az eto.hu-nak:

"Sajnos az utóbbi időben nem volt csapatom, és kerestük a számomra megfelelő klubot. Szerencsére jött egy lehetőség az ETO-tól, hogy megnéznének próbajáték keretében. Mindenképpen szerettem volna élni ezzel, és szerencsére olyan teljesítményt nyújtottam, ami tetszett a vezetőknek és az edzőknek. Elég gyorsan meg tudtunk egyezni, innentől már csak arra koncentrálok, hogy beverekedjem magam a csapatba, és minél sikeresebbek legyünk együtt."

Köteles László sportigazgató is elégedetten értékelte a játékos leigazolását a hivatalos klubhonlapnak.

"Rolandot már korábbról ismertem, az U17-es válogatottal Dublinban kiharcolta a brazíliai világbajnokságra való kijutást. Jelen voltam ezen a tornán, láttam őket játszani, tehát tisztában vagyok a képességeivel.

Tehetséges, motivált, komoly karakterrel rendelkező játékosról van szó, emellett nagyon fontos, hogy három évet eltöltött a Borussia Mönchengladbachnál, ahova teljesítmény nélkül nem lehet oda kerülni.

Amikor megtudtam, hogy szabadon igazolható, meghívtuk próbajátékra, aminek során jó benyomást tett a vezetőségre és a szakmai stábra. Jelenleg a csapatunknál egy balhátvéd van mindössze, Csontos Dominik személyében. Az a célunk, hogy minden poszton versenyhelyzetet alakítsunk ki, ez jót fog tenni az együttesnek és a játékosoknak is."

(Kiemelt képünkön: Bekker Roland (balra) és Köteles László Forrás: eto.hu)

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
5 órája

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
5 órája

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
6 órája

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
6 órája

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
6 órája

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
6 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
6 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
7 órája
Ezek is érdekelhetik