Asztalitenisz: Gergely Márk bronzérmes az U13-asok között Berlinben

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.03.28. 21:02
Címkék
Gergely Márk az elődöntőig jutott az U13-as fiúk között Berlinben, a német nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-bajnokságon.

Az U17-es és az U13-as fiúk versenyével indult a program a német fővárosban zajló nemzetközi utánpótlás asztalitenisz-versenyen. Az idősebbek mezőnyében Fegyver Zsombor nem jutott tovább a csoportjából, ám így is volt öt magyar a főtáblán: Cseri Ádám a legjobb 64 között búcsúzott, Szántosi Dávid és Wei Chen Yu a 32 között, míg Varga Botond és Lei Balázs számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást – számolt be a hazai szövetség (MOATSZ) honlapján.Fegyver Zsombor nem jutott tovább a csoportjából, ám így is volt öt magyar a főtáblán: Cseri Ádám a legjobb 64 között búcsúzott, Szántosi Dávid és Wei Chen Yu a 32 között, míg Varga Botond és Lei Balázs számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást – számolt be a hazai szövetség (MOATSZ) honlapján.

Az U13-asok között a szombathelyi Gergely Márk megnyerte a csoportját, majd német és román játékost legyőzve bejutott az elődöntőbe, a fináléba kerülésért az első kiemelt olasz Francesco Trevisan döntő szettben verte meg, így bronzérmesként zárt.

NÉMET NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS-BAJNOKSÁG, BERLIN
U17-ES FIÚ EGYES
A 32 közé jutásért

Varga Botond–Krivokapics (montenegrói) 3:1
Szántosi Dávid–Perkowski (lengyel) 3:0
Wei Chen Yu–Sakowicz (lengyel) 3:2
Lei Balázs–Ellsworth (szingapúri) 3:0
Cseri Ádám–Hodina (osztrák) 0:3
A 16 közé jutásért
Varga–Paulina (olasz) 3:0
Szántosi–Ven Zsuj-po (kínai) 0:3
Wei–Fej Csün-hang (kínai) 0:3
Lei–Hodina 3:0
Nyolcaddöntő
Varga–Macusima (japán) 0:3
Lei–Csang Jü-an (tajvani) 1:3
U13-AS FIÚ EGYES
Nyolcaddöntő

Gergely Márk–Kuhl (német) 3:1
Negyeddöntő
Gergely–Pop (román) 3:0
Elődöntő
Gergely–Trevisan (olasz) 2:3

(Kiemelt képen: Gergely Márk / Forrás: WTT)

Legfrissebb hírek

Öt különböző nemzet nyerte meg az első nap öt versenyszámát – éremtáblázat

Téli olimpia 2026
27 perce

Moon Wonjun minden távon indul a téli olimpián

Téli olimpia 2026
44 perce

Döntő szettben győzte le a Kaposvárt a Nyíregyháza a női röplabda Extraligában

Röplabda
45 perce

A nagy rivális letaszította Portugáliát a trónról, Spanyolország nyolcadszor futsal Európa-bajnok

Minden más foci
58 perce

Téli olimpia: kettős japán győzelem a férfi hódeszkások között big airben

Téli olimpia 2026
1 órája

Szélesi Zoltán: A Ferencváros egyértelműen előrébb tart, ugyanakkor a munka meghozza gyümölcsét

Labdarúgó NB I
1 órája

A birkózó Takács István aranyérmes Zágrábban

Birkózás
1 órája

A hetedik helyen végzett Pupp Réka Párizsban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik