Kézilabda: nagy bizonyítási vággyal készül a lányválogatott az EYOF-ra

Vágólapra másolva!
2022.07.22. 08:59
Címkék
A németek elleni dupla sikerrel hangolt a 2005-2006-os lányválogatott a hétfőn kezdődő, besztercebányai európai ifjúsági olimpiai fesztiválra. A szövetségi edzőt, Penszki Gergelyt kérdeztük.

Csütörtökön a többi magyar résztvevő mellett a lány kézilabda-válogatott tagjai is letették az esküt a besztercebányai EYOF előtt. Ami a visszatekintést illeti, a legutóbbi két alkalommal remekelt a magyar válogatott az eseményen: 2017-ben Győrben arany, 2019-ben Bakuban pedig bronzérmes lett.

A magyar csapat ezúttal sorrendben a szlovákokkal, a románokkal és a dánokkal mérkőzik meg a nyolcrésztvevős, meghívásos viadal csoportkörében, vagyis könnyű dolga semmiképpen sem lesz.

Penszki Gergely és csapata az első nagy nemzetközi tornájára készül Forrás: MKSZ
Penszki Gergely és csapata az első nagy nemzetközi tornájára készül Forrás: MKSZ

Penszki Gergely és csapata az első nagy nemzetközi tornájára készül  •  Forrás: MKSZ

„Tisztában vagyunk vele, hogy az EYOF-on hagyományosan jól szerepel a magyar válogatott, azon leszünk, hogy ahhoz méltón szerepeljünk – kezdte az Utánpótlássportnak Penszki Gergely vezetőedző. – Abban a speciális helyzetben vagyunk., hogy az ifjúsági és serdülő korosztályt összemosták, így azok a 2005-ösök, akik az ifi Európa-bajnokságon nem szerepelnek, valamint a 2006-osok vegyes társaságával utazunk Besztercebányára. Három edzőtáborban, valamint négy mérkőzésen szerepelt együtt a keret a torna előtt.”

A riválisokról egyelőre kevés információ áll a szakmai stáb rendelkezésére, az viszont biztató, hogy a németeket szerdán és csütörtökön is egy góllal legyőzték a lányok, akik kivétel nélkül első nagy nemzetközi tornájukra készülnek.

„Látszik az együttesen az izgatottság, a várakozás és a nagy bizonyítási vágy. Igyekszünk kimozdulni a komfortzónánkból, de közben nem szabad bekerülni a pánikzónába, a kettő közötti ideális állapotot szeretnénk megtalálni.”

A magyar lány kézilabda-válogatott EYOF-kerete:
Kapusok: Krasznai Júlia (Siófok KC), Mészáros Virág (FTC)
Mezőnyjátékosok: Faragó Lea (NEKA), Giricz Lilla (NEKA), Horváth Fanni (FTC), Horváth Szofi (NEKA), Keceli-Mészáros Renáta (NEKA), Kiss Diána (Győr), Menczer Lili (FTC), Mórocz Fanni (NEKA), Pálmai Liza (NEKA), Papp Dorka (FTC), Raczenböck Blanka (Győr), Rédecsi Polett (Győr), Szabó Laura (FTC), Szalai Petra (FTC), Török Fanni (FTC), Varga Dalma (Győr)

További korosztályos híreinkKÉZILABDÁBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
2 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
2 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
3 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
3 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
3 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
3 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik