Vívás: a harmadik válogatón is túl vannak az utánpótláskorúak

2020.11.16. 15:54
Címkék
Immár három Magyar-kupa-fordulót tudhatnak maguk mögött a junior, valamint kadét kardvívók és párbajtőrözők; a budapesti Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban több érdekes párharc is zajlott.

A junior és kadét kardvívók és párbajtőrözők harmadik Magyar-kupa-fordulóját rendezték a hét végén Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. Az idősebb leány kardozók mezőnyében magabiztos diadalt aratott a BVSC-Zugló kadétvilágbajnoka, Szűcs Luca; a felnőttválogatott Battai Sugár távollétében ez persze annyira nem meglepő, a két lány rendre kiélezett párharcot vív egymással. Szűcs a döntőben Spiesz Annát utasította maga mögé, de fiatal nem szomorkodhat, hiszen a kadétmezőnyben elért eredményéhez képest javított, amelyben harmadik lett. Luca eddig hibátlan, három aranyérmet gyűjtött a válogatósorozatban. Az U16-osok között az UTE sportolója, Pápai Zoé aratott diadalt; két második hely után a dobogó tetejére állhatott.Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban. Az idősebb leány kardozók mezőnyében magabiztos diadalt aratott a BVSC-Zugló kadétvilágbajnoka, Szűcs Luca; a felnőttválogatott Battai Sugár távollétében ez persze annyira nem meglepő, a két lány rendre kiélezett párharcot vív egymással. Szűcs a döntőben Spiesz Annát utasította maga mögé, de fiatal nem szomorkodhat, hiszen a kadétmezőnyben elért eredményéhez képest javított, amelyben harmadik lett. Luca eddig hibátlan, három aranyérmet gyűjtött a válogatósorozatban. Az U16-osok között az UTE sportolója, Pápai Zoé aratott diadalt; két második hely után a dobogó tetejére állhatott.

Büki Lili nyerte a junior párbajtőrvívók harmadik válogatóversenyét Forrás: hunfencing
Büki Lili nyerte a junior párbajtőrvívók harmadik válogatóversenyét Forrás: hunfencing

Büki Lili nyerte a junior párbajtőrvívók harmadik válogatóversenyét  •  Forrás: hunfencing

Ugyanebben a fegyvernemben a junior fiúk között Urbán Tamás nyert, ehhez az elődöntőben le kellett győznie a ranglistavezető ifjúsági olimpiai bajnok Rabb Krisztánt, ezzel együtt visszavágott neki az első Magyar−kupa-fordulóban elszenvedett vereségért. A kadétok versenyében Petrucz Mirkó szerezte meg a második aranyérmét a sorozatban, és Vigh Benedek után a tabella második helyére kapaszkodott.

Az új évadban először lépett pástra a juniorok között az idei poreci U20-as Európa-bajnokság második helyezettje, Büki Lili. Az OMS-Tata fiatalja a fináléban az ötszörös utánpótlás Eb-győztes, tokiói olimpiai kvótaszerzésre is esélyes Muhari Eszternél bizonyult ezúttal jobbnak. Eszternek mindhárom színű medálból egy-egy jutotta három válogatón.

A fiúk viadalán a BVSC-Zugló sportolói döntőztek; Osman-Touson Maruán és Sztankovics György közül előbbi zárt az élen, és megtartotta vezető pozícióját a lajstromban. A kadétok mezőnyében a szezonban először szerzett aranyérmet Lenkefi Soma.

HARMADIK JUNIOR ÉS KADÉT MAGYAR−KUPA-FORDULÓ, BUDAPEST
A helyezettek
Kard
Fiú junior: 1. Urbán Tamás (UTE), 2. Vigh Benedek (Vasas), 3. Ashour Omar (egyiptomi) és Rabb Krisztián (Vasas)
Fiú kadét:1. Petrucz Mirkó (BVSC-Zugló), 2. Bányai Endre (Interfening Debrecen), 3. Hegyi Barnabás (Vasas) és Vigh Benedek (Vasas)
Leány junior:1. Szűcs Luca (BVSC-Zugló), 2. Spiesz Anna (Vasas), 3. Báthory Kata (Vasas) és Pápai Zoé (UTE)
Leány kadét:1. Pápai Zoé (UTE), 2. Tóth Liliána (TFSE), 3. Bende Barbara (Vasas) és Spiesz Anna (Vasas)
Párbajtőr
Fiú junior: 1. Osman-Touson Maruán (BVSC-Zugló), 2. Sztankovics György (BVSC-Zugló), 3. Bartkó Levente (MTK Budapest) és Nagy Marcell (Vasas)
Fiú kadét:1. Lenkefi Soma (AVA Békéscsaba), 2. Kó Ágoston (BVSC-Zugló), 3. Balázs Bence (Veresegyház) és Börcsök Koppány (Óbuda),
Leány junior: 1. Büki Lili (OMS-Tata), 2. Muhari Eszter (Honvéd), 3. Kolczonay Borbála (Fless) és Tóth Jázmin (BVSC-Zugló)
Leány kadét: 1. Wimmer Dorina (MTK Budapest), 2. Salamon Réka (Alba Regia), 3. Balogh Bella (Vasas) és Kiss Emma (Alba Regia)

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
14 perce

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
51 perce

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
1 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2 órája

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2 órája

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
2 órája

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
2 órája

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
3 órája